Címlap Baranya Baranya: izga...

Baranya: izgalmas kerékpáros túraútvonalakat építenek megyeszerte

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Öröm lesz tekerni: több milliárdos turizmusfejlesztési koncepció részeként épül számos új kerékpárút Baranyában. Ez a rendszerváltás óta a legnagyobb turisztikai célú kerékpárút-fejlesztés.

Egy igen komplex, többmilliárdos turizmusfejlesztési koncepció részeként épül számos új kerékpárút Baranyában, hétfőn írták alá az erről szóló szerződéseket, amelyek elsősorban a mohácsi, dél-baranyai régiót érintik – közölték sajtótájékoztatón.

A koncepció egyik alapgondolata, hogy összekapcsolják Baranya látnivalóit, a megyében megélhető élményeket, és ennek a részei a kerékpárutak is. Ezeken keresztül ugyanis elérhetőek lesznek a különféle célterületek.

Hargitai János országgyűlési képviselő elmondta, a Sátorhely-Nagynyárád – Bóly közötti szakasz a Mohácsi Nemzeti Emlékhely mellett halad majd el, kiemelt jelentőséggel bír a Mohács 500 programsorozatban. A turisták több ponton történelmi betekintést kapnak majd a mohácsi csata eseményeiről egy applikáción keresztül.  A megvalósult szakasz bekapcsolódik a megyei kerékpárútrendszerbe, Bólyt érintve a Karasica partján egészen Villánykövesdig lehet tekerni, érintve a nagyharsányi szoborparkot, emelte ki a politikus.

Siklós-Máriagyűd szakaszon 2,3 km-nyi kerékpárútszakasz tervezése kezdődik, amely a kerékpáros forgalom biztonságos csatlakozását teszi majd lehetővé a már meglévő nagytótfalui szakaszhoz.

Nagy Csaba, a térség országgyűlési képviselője a Drávacsehinél tervezett 1,8 kilométeres szakaszról elmondta, a tervezett szakasz a megye kerékpárút-hálózatához a Fekete-víz bal parti töltésén az Eurovelo 13 nemzetközi kerékpárúthálózatra történő csatlakozással kapcsolódik majd. A hiánypótló fejlesztés lehetővé teszi, hogy a Bőköz fesztiválban részt vevő települések biztonságosan és könnyedén két keréken is megközelíthetőek legyenek a turisták számára – magyarázta.

Őri László, a Baranya Megyei Önkormányzat elnöke a sajtótájékoztatón ismertette, hogy

az elmúlt években 5,6 milliárd forintból indultak el kerékpárút-fejlesztési és közlekedésbiztonsági fejlesztések a megyében. A most záruló fejlesztési ciklusban a megye különböző helyszínein, többek között Siklóson, Mohácson, Kozármislenyben, Szigetváron és Szentlőrincen is használják már a megépült beruházásokat, számos építkezés pedig jelenleg is zajlik.

A megyei elnök hangsúlyozta, ha megvalósulnak a tervek, akkor a rendszerváltás óta a legnagyobb turisztikai célú kerékpárút-fejlesztés valósul meg Baranyában.