Címlap Gazdaság Ismét megterh...

Ismét megterheli a bukszát az idegenforgalmi adó

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Július 1-jétől újra visszaáll az idegenforgalmiadó-beszedési és -fizetési kötelezettség. A szállásadóknak az első félévre vonatkozóan csak a bevallásokat kell leadni, a vendégeknek fizetni pedig jövő hónap elsejétől szükséges.

A veszélyhelyzet részletes szabályait összegző, tavaly novemberi kormányrendelet alapján a január 1-től június 30-ig tartó időszakban eltöltött vendégéjszaka utáni idegenforgalmi adót az adó alanyának nem kell megfizetnie, az adó beszedésére kötelezettnek pedig nem kell beszednie és befizetnie. Ugyanakkor utóbbinak a megállapított, de be nem szedett adót is be kell vallani az önkormányzati adóhatósághoz.

A hatályos önkormányzati rendelet értelmében Pécsett idegenforgalmi adót kell fizetni azoknak a magánszemélyeknek, akik nem állandó lakosként az önkormányzat illetékességi területén legalább egy vendégéjszakát eltöltenek. Július elsejétől a szállásadónak – főszabályként – személyenként és vendégéjszakánként 400 Ft idegenforgalmi adót kell beszednie, és az önkormányzati adóhatósághoz megfizetnie.

A beszedett idegenforgalmi adóról a tárgyhónapot követő hónap 15. napjáig kell bevallást tenni, és az adót megfizetni. Az adóbevallási kötelezettségnek az E-Önkormányzat Portálon (https://ohp-20.asp.lgov.hu/) a pécsi önkormányzat oldalán található, „Adóbevallás az idegenforgalmi adóról” elnevezésű űrlapon lehet eleget tenni.