Címlap Baranya Egyed Mihályr...

Egyed Mihályra emlékeznek Pécsett és Szigetváron is

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Legendás edző és mindenki által szeretett pedagógus volt egyben – olyasvalaki, akire Szigetváron ötven év távlatából is élénken emlékeznek. A városban most névadó ünnepséget és emléktábla-avatást tartottak, míg a megyeszékhelyen szombaton emléktornát rendeznek a tiszteletére.

Több mint tíz éve hunyt el Egyed Mihály, a baranyai és az országos kosárlabdasport kiemelkedő, felejthetetlen alakja, aki idén lett volna 90 esztendős. Nem lehetett nem szeretni.

Szerették a szigetvári diákjai, akiknek testnevelő tanáruk volt, és szerették azok a gyerekek is, akikkel megismertette és megkedveltette a kosárlabdát, s akiknek edzője lett. És persze szerette mindenki, aki ehhez a sportághoz bármilyen szinten is kötődött: amikor Pécsett a lánycsapat elindult hódító útjára, ő mindig ott volt a pálya mellett, nélküle egész egyszerűen nem kezdődhetett mérkőzés! Ahogy a 147-szeres válogatott, 4-szeres magyar bajnok Sztojkovics Éva fogalmazott, mindenkihez volt egy kedves szava.

Korábbi csapatának játékosai kezdeményezésére, a városi önkormányzat támogatásával pénteken névadó ünnepséget tartottak Szigetváron: immár Egyed Mihály nevét viseli a Zrínyi Miklós Gimnázium tornaterme. Emléktáblát is avattak, valamint a helyi könyvtárban kiállítás nyílt az elmúlt évtizedek kosárlabdás relikviáiból.

Emléktáblát avattak Egyed Mihály előtt tisztelegve

– Megdöbbentő, hogy ennyi idő távlatából is milyen nagy szeretettel emlékeztek édesapámra Szigetváron! – fogalmazott a Pécs Aktuálnak ifjabb Egyed Mihály. – Természetesen nagyon jólesett, hogy róla nevezték el azt a tornatermet, amely annak idején az ő közbenjárásával épült meg, s amelynek a finanszírozásához maga a csapat is hozzájárult azzal, hogy selyemhernyó-tenyésztésbe kezdett.

Egyed Mihály valóban egyedülálló dolgokat vitt véghez Szigetváron. Elképesztő siker volt, hogy női csapata 1967-ben megnyerte az NB II-es bajnokságot, és feljutott az NB I-be! Gyakorlatilag egy gimnázium tanulóira építve vezette az élvonalba ezt az együttest…

A sportág 100 halhatatlanja közé is beválasztott korábbi kiváló edző, sportvezető emlékét nem csak Szigetváron őrzik élénken. Egyed Mihály nevét viseli a pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának tornacsarnoka, miként a Nemzeti Kosárlabda Akadémia középső pályája is, tiszteletére mind a középiskolában, mind az utánpótlásnevelő kiválósági központban évről évre emléktornát rendeznek.

A könyvtárban kiállítás nyílt a kosárlabdás relikviákból