Cikkünk frissítése óta eltelt 6 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Ivasivka Mátyás tanár, karnagy, cserkészvezető 90 éves volt. 1933-ban született Miskolcon, érettségit a Nagy Lajos Gimnáziumban tett, majd Pécsen szolfézs­tanári, Budapesten karnagy végzettséget szerzett. A Nagy Lajos Gimnáziumban  49 évet tanított.

Meleg szívvel emlékezünk Matyi bácsira, aki ikonikus tanára és karnagya volt a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának, valamint egy életen át a Jóisten kinyújtott keze a cserkészetben.

A cserkészet végig meghatározta és szerves része volt életének: 1939-ben Pécsett lépett a cserkészek közé. A 10. sz. P.Á.R. csapat oszlopos tagja, később 2000-2008 között csapatparancsnoka volt. Részt vállalt a „katakomba” cserkészetben 1948-1988 között: a hazai cserkészet üldöztetése idején a csapatéletről nem lehetett szó. Őrsi keretekben, kisebb közösségekben titokban folytatta a jó munkát, cserkésztáborokat és foglalkozásokat tartott a Mecsekben. Pécsett az 1953-ban létrehozott „Sziklatábor” csapatnak egyik vezetője volt. A rendszerváltást követően a szintén pécsi 47. sz. P.C.F. csapat parancsnokságát vállalta 1989–91 között, majd a VI. cserkészkerület elnökségét is ellátta. Zenei tehetségét a cserkészeten belül is kamatoztatta, számos cserkészkiadvány kötődik a nevéhez.

Példaértékű, nagyszerű és fáradhatatlan vezetéséért hálát adunk. Végső búcsúztatására cserkészeink is elkísérik” – olvasható a Magyar Cserkész Szövetség VI. számú, Dél-Dunántúli cserkészkerületének közösségi oldalán. 

A Ciszterci Nagy Lajos Gimnázium így búcsúzik tőle az iskola honlapján.

„Kegyelettel emlékezünk iskolánk ikonikus tanárára, karnagyára, cserkészvezetőjére, akinek neve egybeforrott az intézménnyel, aki egész személyiségével nevelt és tanított. Adj, Uram, örök nyugodalmat neki!”