Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Hamvazószerdával megkezdődik a 40 napos nagyböjt időszaka. Ilyenkor a keresztények nem esznek húst, a három étkezésből csak egyszer lakhatnak jól és lakodalmakat sem tarthatnak. De azt tudtad, hogy ebben az időszakban kellett bocsánatot is kérni? 

Miért 40 nap a 40 nap?

– 40 napig tartott a vízözön, Mózes mielőtt kihirdeti a 10 parancsolatot 40 napig elvonul, Jézus mielőtt hivatalosan elkezdené a tanítását bemutatni 40 napra elvonul a pusztába, valójában ez alapozza meg a 40 napos böjtnek a eredetét – mondta kérdésünkre Burján István, néprajzkutató.

Tartózkodtak mindentől. 40 napig tilos volt az italozás, a lakodalom, az együtt hálá is. Fotónkon: Burján István

Még a zsíros tálakat is hamuval takarították ki ilyenkor. Miért?

A 40 nap alatt nem lehetett semmi zsírosat enni, de még állati eredetű ételt sem, így a tojás is tiltva volt. Az asszonyok ezért minden konyhában használt lábast hamuval takarítottak ki, hogy még véletlenül se érintkezzen a zsírral a készült étel. Volt azért egy kiskapu: a hideg vérű állat, mint a hal, nem számított és sok helyen ezzel pótolták a húst.

Miből volt a hamu? És miért is rajzoltak keresztet a hívők fejére?

A barkát azért is helyezték ki az ajtófélfára, mert távol tartotta a rosszat

A hamu az előző évi, megáldott barkából volt. A templomban ebből a hamuból rajzoltak keresztet a hívők homlokára. A pap pedig arra emlékeztette a híveket, hogy porból lettünk és porrá leszünk. A hamuval hintés egyébként ősi jelképe a bűnbánatnak, mert a hamu az elmúlásra, a halálra figyelmeztet, de mivel régen mosószer és szappan alapanyaga is volt, ezért egyszerre jelképe a gyásznak és a tisztaságnak.

Nagyböjt idején kérj bocsánatot, hogy tisztán várhasd a húsvétot!

– Nagyon különleges és szép hagyománya volt annak, hogy akik év folyamán megsértették egymást ilyenkor elnézést kértek. De még a gyerekek is ebben az időszakban kértek bocsánatot a szüleiktől. Ennek oka nem más, hogy tiszta lelkiismerettel várjuk Jézus feltámadását – mondta Burján István.

A böjt önmegtartóztatásra tanít, tilos volt az italozás, de még az együtt hálás is

– Ebben az időszakban nem volt zene, tánc, vigadalom. Sőt, lakodalmakat sem tarthattak. A férfiak nem italoztak, volt, aki nem borotválkozott és tilos volt az együtt hálás is. Hogy ezt mennyire szigorúan tartották? Aki visszanézi a falvak régi anyakönyvi kivonatait, a gyerekek születéséből lehet látni, hogy a böjt utáni 8-9 hónapban alig születtek – meséli nevetve a néprajzkutató.