Címlap Hírek „Hova m...

„Hova mennek meghalni a kanalak?” – A Tettye Forrásház megmutatja!

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A válasz: a szennyvíztisztó telepre. A Tettye Forrásház Zrt. szakemberei számára is meghökkentő látványt nyújtott az egyik felújítás alatt lévő berendezés belseje, tele volt fémmel.

Nem is maga az evőeszközök felbukkanása újdonság, ugyanis a szennyvízben napi szinten fennakad egy kanál, egy villa, vagy akár egy kés. Az érdekesség az, hogy csaknem 150 kilogrammnyi fémevőeszközt szedtek ki egy berendezés belsejéből, amikor az esedékes felújításra készülve szétbontották a szerkezetet – írta bejegyzésében a Tettye Forrásház.

„Feltehetően az éttermek, iskolai menzák, kifőzdék ételmaradékával együtt érkeztek a szennyvízzel és kötöttek ki a telepen, majd több év alatt felhalmozódva lassan megtöltötték a 30 köbméteres hulladékfogadó berendezés belső tereit.”

-olvasható a bejegyzésben.

A Tettye Forrásház továbbá elmondta, hogy a kanalak számára ez nem az út vége. Ugyanis a Tettye munkatársai – egy jó alapos fertőtlenítés után – ezekből az evőeszközökből is fémszobrokat készítenek, tovább gyarapítva a csatornarelikvia kiállítás részét képező madárrajt.