Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Szombaton rendezik meg a Kerti Faktor elődöntőjét Pécsett. A kertvárosi általános iskolásoknak meghirdetett tehetségkutatón ének, zene, tánc-akrobatika, verselés-színjátszás és bűvészmutatványok kategóriákban mérhetik össze a tudásukat alsós és felsős korosztályban a gyerekek.

A gyerekek produkcióit bárki megnézheti a NEVKO színháztermében

A szombat 10 órakor kezdődő tehetségkutató egészen délutánig tart majd.

A produkciókat neves pécsi zsűri értékeli, akik több évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkeznek az előadóművészetek-, valamint a tehetséggondozás területén. A zsűri tagja Lipics Zsolt, Rudán Joe, Stubendek Katalin, Szécsi Máté és Vincze Balázs.

A verseny produkciókra egy héten keresztül a közönségnek is lehetősége lesz szavazni. A döntőt március 12-én rendezik meg a Pécsi Kulturális Központ Apáczai Művelődési Ház színháztermében.

Az első három helyezettet értékes Árkád utalvánnyal díjazzák.