Jó előre szólunk, pont egy hónap múlva, december 4-én gurulnak a piros ruhások!
Idén december 4-én tartják Mikulás gurulást Pécsett. A két keréken érkező nagyszakállúak a Budai vám parkolójában gyülekeznek, majd bejárják a várost. Jó hír, hogy most is gyűjtik az ajándékokat, szaloncukrokat, amit a rászoruló családok számára visznek el. Meglátogatják a Mosolymanó Egyesületet, az Éltes Mátyás Általános Iskolát és a Komlói Családsegítő Otthont. December 4-én három órakor pedig a Széchenyi téren gyülekeznek, ahol a gyerekek fel is pattanhatnak a Mikulások motorjaira – számolt be lapunknak Tóth András, a Dél-Dunántúli Motoros Egyesület vezetője.
Jobban figyelnek a motorosokra az utakon, de még mindig sok a baleset
– Sajnos, sok motoros baleset volt a szezonban és köztük volt halálos kimenetélű is Baranyában. Azt viszont elmondhatjuk, hogy már nagyobb türelemmel fordulnak felénk az autósok, előzékenyebbek és egy-egy lámpás kereszteződésnél is előre engednek minket – hangsúlyozta a motoros egyesület vezetője.
Sikertörténet a motorosbarát szalagkorlát
– Nemrég felszerelték a mánfai kanyarban a motorosbarát szalagkorlátot, amit egyfajta sikernek könyveltünk el – tette hozzá Tóth András. A Dél-Dunántúli Motoros Egyesület két éve kezdte az aláírásokat gyűjteni azért, hogy a Mecsek legveszélyesebb útszakaszain olyan korlátokat helyezzenek ki, ami alá nem tud beszorulni a motoros. A petíciót több mint 6 ezren írták alá, így ezt a kezdeményezést felkarolta a Humda Zrt. és a Magyar Közút Nonprofit Zrt..
– Nemcsak a nagy kanyar miatt, hanem az apró kavicsok miatt is bajba kerülhet egy két keréken utazó ember. Könnyebben megcsúszik egy ilyen szakaszon, mint az autós. Sajnos, vesztettünk már el emiatt barátot a Mecsekben, mert átcsúszva a korlát alatt a szakadékba zuhant és nem élte túl az esést – tette hozzá.
Az új szalagkorlátok telepítése nem áll meg, év végéig Pécs és Abaliget között kerül ki egy kilométeres szakaszon a megerősített korlát.