Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A XIII. Országos Tűzoltószakmai Vetélkedő keretein belül összemérték erejüket az ország lánglovagjai. Természetesen a versenyen – amelynek egyébiránt csak győztesei voltak – ott voltak a baranyai tűzoltók is, akik szép sikereket értek el!

A vetélkedő július 1-jén ért véget, az eredményhirdetést a budapesti BOK Csarnokban tartották meg. Több kategóriában hirdettek győzteseket, ugyanakkor kijelenthető, hogy ezen a versenyen mindenki nyert: tapasztalatot, barátságokat.

– A feladatok teljesítéséhez nemcsak szakmai ismeret és alapos háttértudás kellett, hanem azonnali helyzetfelismerés és cselekvés is – hangsúlyozta Erdélyi Krisztián tűzoltó dandártábornok, műveleti főigazgató-helyettes.

Szintén vizsgázott a csapatmunka és az összetartás. A verseny harmadik napján aztán az egyéni versenyszámokban indulók már csak magukra számíthattak.

A hivatásos tűzoltóknál csapat kategóriában a baranyaiak is felállhattak a dobogóra: az első helyen a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a másodikon a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a harmadikon a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság végzett. Az egyéni versenyt beosztotti kategóriában Windischmann Dávid tűzoltó őrmester nyerte Baranyából. Az egyéni verseny irányítói kategóriájában első helyezést ért el Péter Attila tűzoltó törzszászlós a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság csapatából.

Szívből gratulálunk!

Nem volt könnyű, de tartani kellett (Fotók: Szőke Péter)