Címlap Hírek Kiürítették a...

Kiürítették a Lánc utcai „gettót”! Fiatalok helyett idősekkel töltenék meg a belvárosi tömböt Pécsett

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

„Örömmel jelentem be azt a hírt, hogy a pécsi Lánc utcai tömb problémáját megoldottuk” – kezdte Fogarasi Gábor a sajtótájékoztatót. A Népjóléti és Sportbizottság elnöke bejelentette: kiürítették a 120 lakásos társasházat. Ahogy azt a Pécs Aktuál három hete már megtudta: nyugdíjasház lehet belőle, mert a város vezetése szerint arra van kereslet. Fiatalok nem költözhetnek oda vissza. Erre pedig magyarázatot is adott Pécs alpolgármestere.

A fiatalok lakhatásának biztosítása zsákutca a Lánc utcai tömbben a lakások mérete miatt – mondta Nyőgéri Lajos, aki az épülettel kapcsolatos jövőképet vázolta.

Nyugdíjasházat szeretne a város vezetése, szerintük a bérlakásként történő hasznosítása csapda lenne a lakások kis területe miatt

– Öregszik a társadalom, ezért erre megoldást kell találnunk. A funkcióváltást hajtunk végre ebben a tömbben – mondta Nyőgéri Lajos, aki szerint már évtizedekkel korábban is tapintható volt a probléma. – Az itt élők 80 százaléka elvált volt már a ’90-es években, ami azért fontos, mert fiatal pályakezdőknek most sem lenne egészséges kiadni.

Most kezdik tervezni az épületet, és készíteni a megvalósíthatósági tanulmányt

– Hogy mikor kerül kivitelezésre a nyugdíjasház, arra szeptember magasságában tudunk válaszolni. Az előzetes tervek teszik lehetővé azt, hogy pontos számot tudjunk mondani – mondta Nyőgéri Lajos, Pécs alpolgármestere.

Lezárták a folyosókat

Az, hogy hány nyugdíjas szeretne nyugdíjasházba költözni még nem ismert

– mondta Fogarasi Gábor. A ház tervezésére, tanulmányokra a város vezetése mintegy 70 millió forintot szánna. A teljes beruházás, azaz a ház felújítása – bár erről pontos szám még nem hangzott el1,5 milliárd forintra is rúghat. – Ez a nyugdíjasház az önkormányzat tulajdonában lenne. Országos szinten egyébként ezt a szolgáltatást magánberuházók végzik – fogalmazott Pécs alpolgármestere.

„1988-ban építették garzonháznak a Lánc utcai tömböt, az elmúlt 10 évben elhanyagolttá vált”

– 19-30 négyzetméteres lakások épültek azért, hogy a fiatalok, amíg előtakarékoskodnak, 5+2 évet bent töltsenek, majd tovább tudjanak lépni – mondta Fogarasi Gábor. Hozzátette: ez nem mindig valósult meg, az elmúlt 10 évben pedig nagyon elhanyagolt területté vált ez az ingatlan.

Szégyenfolttá vált a Király utca végén, 6 hónapja kezdték meg a kiürítését

Kertvárosban, Uránvárosban és Meszesen kaptak lakásokat a családok. De sokan Pécsről is elköltöztek a rokonokhoz – ITT ÍRTUNK ERRŐL!

– Vállalkoztunk arra, hogy rendbe tesszük ezt a tömböt. Ezért a munkatársaim felvették a kapcsolatot a társasházban élő 77 családdal – mondta Fogarasi, aki hangsúlyozta: egyenként és személyesen vették fel a kapcsolatot és segítséget nyújtottak abban, hogy a lakhatásukat máshol oldják meg.

A Lánc utcai tömbből 77 családból 27 családnak van tartozása az önkormányzat felé

Pécsett jelenleg körülbelül 4000 önkormányzati bérlakás van és körülbelül kétezren várnak önkormányzati bérlakásra.

Nyőgéri szerint megoldás, ha a nagyszülők költöznek nyugdíjasházba, a fiatalok pedig a lakásukba

A sajtótájékoztató vége felé Pécs alpolgármestere szó szerint ezt mondta:

amikor egy nagymama és nagypapa egyedül él egy lakásban, egy házban és az ő gyermeke, unokája lakhatását kívánják megoldani, akkor melyik az egyszerűbb? Egy nagyszülőt, szülőt egy olyan lakhatási formába teszik, ami egyébként az ő életkorának megfelelő és még egyéb szociális segítséget kaphat? Vagy egy 25-35 millió forint előteremtése? Hiszen az általuk felszabadult lakásba a gyermek vagy az unoka beköltözhet!”

EZ IS ÉRDEKELHET: