Vállalkozóként 30 éve dolgozik az építőiparban, nemrég viszont a TikTokra gyárt videókat Magyari Csaba – akinek nevét nem mindenkinek kell bemutatni a városban. Videóit több százezren nézik, mégsem a nézettség miatt készülnek. A rövid bejátszók konfliktusok, élethelyzetek és generációkon átívelő szakadékok áthidalását firtatják. A Pécs Aktuállal arra voltunk kíváncsiak voltunk, hogyan tudja ezt megvalósítani egy pécsi polgár az online térben és milyen visszajelzéseket kap a vállalkozó, aki „kiteregeti” a gondolatait.
„A fejlődés mindig fájdalommal jár”, Magyari Csaba szerint néha muszáj kockáztatni
Beszélgetésünk elején Csaba leszögezi: sokáig távol állt tőle a TikTok világa, végül az győzte meg, hogy „igen komoly emberek” is jelen vannak a videóikkal és értékes tartalmakat hoznak létre.
– Nem vagyok influenszer és nem szeretnék „megmondó ember” lenni. Sokkal inkább az elmúlt ötven év, illetve több mint három évtized vállalkozói tapasztalataiból szeretnék átadni valamit – mondja.
Csaba szerint már az is eredmény, ha egy videóból egyetlen használható gondolat marad meg a nézőben. Legyen az fiatal vagy idős.
Idős a fiataltól kell hogy tanuljon és fordítva sem árt!
Csaba úgy látja, az idősebbeknek is meg kell tanulniuk érteni a fiatalabbak gondolkodását.
– Egy tizennyolc éves kollégát nem feltétlenül ugyanaz motivál, mint egy hatvanhét évest, ahogy egy szülőnek is meg kell találnia azt a nyelvet, amelyen valóban kapcsolódni tud a gyerekéhez – mondta.
– A fejlődés mindig fájdalommal jár – fogalmazott Magyari Csaba. Szerinte attól senki nem jut előrébb, hogy a megszokott helyén marad és várja a változást. Fel kell állni, dolgozni kell, és időnként olyan helyzeteket is vállalni, amelyek kényelmetlenek vagy áldozattal járnak. Ezt egyébként Pécsnek sem ártana észrevennie – tért át Csaba a város ügyeit érintve, amiben a vállalkozó sok kiaknázatlan lehetőséget lát, de ehhez szerinte jobb együttműködésre, több kommunikációra és nagyobb bátorságra lenne szükség.
Arra lenne szükség, hogy azok is megszólaljanak, akiknek van tudásuk és ötletük, de eddig inkább háttérben maradtak.
És hogy miken, hogyan lehet változtatnia egy szülőnek, egy cégvezetőnek vagy épp egy városnak? A teljes beszélgetésből kiderül, sőt Csabiek ófalui szerelmprojektje is szóba kerül.
Nézd meg a videót!












