Címlap Hírek Meg akarta öl...

Meg akarta ölni feleségét egy férfi Mohácson

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az eset még tavaly novemberben történt. A 60 éves férfi összeveszett feleségével, majd azt mondta, hogy ha az övé nem lehet a nő, akkor másé sem. Majd szúrt!

Emberölés kísérlete miatt nyomozott a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság egy 60 éves mohácsi férfi ellen.

A férfi a gyanú szerint 2020. november 14-én az esti órákban a mohácsi otthonukban féltékenysége miatt

összeszólalkozott a feleségével, majd megfenyegette, hogy megöli.

Azt mondta, hogy ha az övé nem lehet, akkor másé sem lesz. Ezután magához vett egy kést, és a nőt többször mellkason szúrta.

A feleség a bántalmazás során könnyű sérüléseket szenvedett, majd átment a nevelt fiáékhoz, és onnan kért segítséget.

A rendőrök a helyszínen elfogták a férfit, majd előállították, és kihallgatták gyanúsítottként. A férj elmondta, hogy ittas volt, és semmire sem emlékszik. Őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását, amelyet a bíróság 2020. november 17-én elrendelt.

A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.

(Kiemelt képünk illusztráció!)