Címlap Hírek Nagy skalpot ...

Nagy skalpot szereztek a pécsi lányok, legyőzték a Szekszárdot!

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Élvezetes, közönségszórakoztató csatát vívott egymással a pécsi és a szekszárdi női kosárcsapat, amelynek a végén Kiss Virágék örülhettek! Ezzel a sikerrel Csirke Ferenc együttese megszerezte az alapszakasz harmadik helyét!

Nagy volt a tétje ennek a meccsnek! Az alapszakasz utolsó fordulója ugyanis pécsi szempontból arról döntött, hogy az NKA Universitas PEAC a harmadik, a negyedik, vagy legrosszabb esetben az ötödik helyen végez-e. Abban az esetben, ha legyőzi otthon a Szekszárdot, nem kell számolgatni, megvan a dobogós pozíció!

Az első negyed alapján úgy tűnt, hogy bizony sajnos figyelni kell a Ludovika-FCSM Csata–UNI Győr MÉLY-ÚT mérkőzés történéseire is. A Tolna megyei vendégek ugyanis sokkal jobban kezdtek, hamar jelentős előnyre tettek szert. A pécsi lányok a második negyedben éledtek fel, szépen visszakapaszkodtak, és ekkor már érezhető volt, hogy nem lehetetlen küldetés a Szekszárd elleni siker kiharcolása.

– Az látszik, hogy nagyon jó hozzáállással játszanak a lányok, ha a folytatásban kevesebb lesz a hiba, az eladott labda, akkor megnyerhetik ezt a meccset – mondta a Pécs Aktuálnak a félidei szünetben, 38-43-as állásnál Rátgéber László. – Természetesen nem lesz könnyű, mert akármilyen csonka kerettel is érkezett a Szekszárd, egy euroligás csapat ellen kell kicsikarni a győzelmet. Apait-anyait bele kell adni, és ha ez meglesz, nem lehetetlen a feladat. A szezon előtt arról álmodoztunk, hogy az Akadémia mindkét felnőtt csapata a harmadik helyen végez az alapszakaszban: a fiúknak ez már sikerült a Veszprémben aratott győzelemmel, nagyon jó lenne, ha összejönne a lányoknak is!

Összejött!

Nem akármilyen második félidőt produkáltak a lányok, akik a harmadik negyed elején hamar utolérték ellenfelüket, majd Sarok Nikolett triplájával átvették a vezetést (51-50). Ha pedig egy üzlet beindul! Innentől kezdve szinte minden a pécsiek szájíze szerint alakult, akik nem ismertek elveszett labdát, vetődtek, küzdöttek körömszakadtáig. Nem mellesleg rendre be is találtak a gyűrűbe, olykor olyan lehetetlen pozíciókból, hogy hitetlenkedve néztük, amint a labda a helyére kerül. A pécsi henger beindult, s ekkor már nem volt visszaút a Szekszárd számára: végül egészen magabiztos, 80-69-es sikert aratott az NKA Universitas PEAC, amely így az előkelő harmadik helyről vághat majd neki a rájátszásnak!

De nem csak ennek lehetett örülni. A Rátgéber Kosárlabda Akadémia és az NKA Universitas PEAC felhívásának köszönhetően jókora halom adomány gyűlt össze a Lauberben, amely a Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász segítségével jut majd el az orosz–ukrán háború elől menekülőkhöz, illetve a kárpátaljai magyarokhoz.

NKA Universitas PEAC–Atomerőmű KSC Szekszárd 80-69 (14-25, 24-18, 27-15, 15-11)

NKA Universitas PEAC: Marshall 21/3, Szücs R., Wentzel 9/3, Nelson 8, Kiss V. 13/3. Csere: Dudásová 19/9, Sarok 5/3, Brajkovic 2, Simon Zs., Selcova 3/3. Vezetőedző: Csirke Ferenc. Atomerőmű KSC Szekszárd: Studer Á. 15/6, Mányoky 8/3, Friskovec 12/6, Milic 11, Goree 8. Csere: Krnjics 12, Bálint R. 3/3, Holcz. Vezetőedző: Zseljko Djokics.

Fotó: Rébay Viktor