Címlap Balhé “Ne más...

“Ne másra, hanem önmagára mutogasson Péterffy Attila, amiért sztrájkba léptek a pécsi szemétszállítók” – reagált az ellenzék

Miközben a polgármester fenyeget, a béreket nem engedték rendezni, 13 millió forintos jutalmat vehetett fel a cégvezető. Ebből minden sztrájkolónak 141 ezer forint juthatna - jelezte az ellenzék

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

<strong>Bár rendezhette volna a szemétszállítók bérét a városvezetés, ezt nem tették meg. Viszont a cégvezető felvehetett 13 millió forintos jutalmat; miközben a dolgozókat fenyegeti a polgármester</strong>

– kezdte a pécsi ellenzék, amely közleményben reagált a szemetesek mai sztrájkjára, illetve a pécsi polgármestert ezt elítélő nyilatkozatára.

Növekvő káosz és rendeltlenség Pécsett

“Ma már mindenki látja, hogy Péterffy Attila polgármesterré választása óta egyre nagyobb a káosz és a rendetlenség a pécsi utcákon. Most ennek az igénytelenségnek a megfejelésére készül a polgármester és Meixner Barna azzal, hogy bérrendezés helyett inkább a Biokom szemétszállítási feladatait ellátó dolgozókat fenyegetik, akik megélhetési gondjaik miatt sztrájkolnak” – írta a pécsi Fidesz frakciója.

“2022. júniusában Péterffy Attila utasítására a Városháza Költségvetési és Gazdasági Bizottságának baloldali tagjai 12.900.000 Forint jutalmat szavaztak meg Meixner Barna Biokom vezérigazgató részére. Mindezt úgy, hogy Meixner fizetésének megemelésére már bőven jutott forrás korábban, ezért most havonta 1.533.000 Ft a jövedelme, ami 40 százalékkal több az előző vezető, Kiss Tibor díjazásánál”

– tették hozzá.

“Ezek után itt az ideje, hogy Péterffy és Meixner a saját jövedelmeik helyett a Biokom dolgozóinak megélhetését tartsák végre szemük előtt:

Meixner jutalmából ugyanis a cég 91 érintett dolgozóját fejenként 141.508 Forinttal lehetne segíteni.

Annál is inkább szükség lenne erre, mert a városvezetésnek lehetősége lett volna a bérfejlesztésre – állami pénzből -, de erre nemet mondtak, ezt nem engedélyezték” – részletezte a pécsi Fidesz.

Zárásul közölték:

“javasolják Pécs baloldali polgármesterének, hogy azonnal fejezze be a rengeteg tanácsadójának a milliókkal kitömését, és a város kárára történő hízlalását, sértegetés és fenyegetőzés helyett pedig inkább becsülje meg a Biokom dolgozóit is”.

ÖPE: 200 milliót füstölt el fölöslegesen a városvezetés csak legutóbb

Az Összefogás Pécsért Egyesület is megszólalt a szemétszállítók mai pécsi sztrákja miatt. Berényi Zoltán szerint, ha Péterffy Attilának belefér, hogy “200 millió forintot füstöljön el fölöslegesen”, akkor bele kell férnie a BIOKOM dolgozói béremelésének is. A rövid, tömör reakciót videóban mutatjuk: