Címlap Arc Nem adja fel ...

Nem adja fel Jenő, 47 évesen napi szinten edz, hogy ne romoljon az állapota

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
„Sok embernek elhiszem, hogy könnyebb feladni. De ha elhagyjuk magunkat, akkor az izomzatunk elsorvad és minden sokkal nehezebb lesz”

Sági Jenő arca sokunknak összeforrt a könyvekkel és az uszoda zajával. Ő az a pécsi férfi, aki a Hullámfürdő bejáratával szemben könyveket árul, vagy ahogy ő mondja „terjeszti a kultúrát, bár nem olyan könnyű az”. Jenő azonban nem adja fel, úgy, ahogy életét sem engedi ki kezei közül. És ezt most szó szerint kell érteni!

47 éve oxigénhiánnyal született

Jenő emiatt csípőtől lefelé nehezen tudja mozgatni lábát. Bottal jár. Ez azonban cseppet sem zavarja abban, amit nap mint nap egészségéért tesz.

Ha esik, ha fúj, Jenő sportol. Szerinte minden mozgáskorlátozottnak szüksége van a mozgásra

– Aki a korláton lát, nem is sejti, hogy bajom van, és ez jó – mondja Jenő, aki saját súlyos edzést végez, hogy ne romoljon az állapota. A saját súlyos edzés egyik előnye, ami sokaknak hátrány is: nem lehet csalni. Gyorsan kiderül, ha nem bírod felhúzni magadat a korláton – teszi hozzá a 47 éves férfi.

„A sportnak köszönhetem, hogy nem romlik az állapotom”

– Az állapotom stagnál. Ha nem mozognék, elgyengülnék, sorvadnának az izmaim és a hétköznapok is nehezebbek lennének – vallja a sportszerető férfi, akiről gyorsan kiderül, hogy 15 évig versenyszerűen úszott. Így az sem véletlen, hogy a legtöbben a Hullámban találkoznak vele.

– Tízévesen tanultam meg úszni, a víz a lételememmé vált. Pár éve pedig visszajöttem az uszodába könyveket árulni – mondja Jenő.

„Van, aki azért vesz könyvet, mert megsajnál”

Jenő a nap nagy részében ülve várja vásárlóit a Hullámfürdő előcsarnokában. Ha valaki megáll mellette, könnyen beszélgetésbe elegyedik az ismeretlenekkel is.

Gyerekkönyvek és regények társaságában dolgozik Jenő, akit sokan a Hullámból ismernek

– Sok emberrel beszélgetek, ennek talán az egyik oka, hogy eloszlassam az előítéleteket. Mi, sérült emberek, rengeteg előítéletet kapunk, amivel páran meg tudunk küzdeni. Nekem a sport rengeteget segített ebben is, sok helyen jártam a világban, amivel több lettem – teszi hozzá.

Bakancslistámon egy dolog van: a szerelem

Bár Jenőt többször megtalálta már a szerelem és egy 22 éves fiú büszke édesapja, valamiért a tartós kapcsolat sosem volt igazán jelen az életében. – Most, 47 éves fejjel már igazán vágyom egy boldog, kiegyensúlyozott párkapcsolatra, ez nagyon hiányzik az életemből – mondja Jenő, aki szerint valódi érzések is kellenek a mindennapi küzdelem mellé.

Jenő szüleinek és a sportnak köszönheti, hogy szinte teljes életet tud élni

Sági Jenővel bővebben is beszélgettünk, kövesd a Pécs Aktuált a közösségi oldalon, hamarosan jövünk a videóval!