“Önmagában a böjt egy teljesen értelmetlen dolog, kivéve azoknak akik fogyókúráznak”

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A statisztika szerint magyarok többsége nem a nyulat és a hímes tojást ünnepli, ennek ellenére mára mindez a hívőknél is az ünnep részévé vált. Az ezt megelőző időszak a nagyböjt, ami a pécsi püspök szerint önmagában teljesen értelmetlen, kivéve ha fogyókúrázunk! Arra pedig mindenképpen figyeljünk, hogy ne legyen semmitől elvonási tünetünk - egyebek mellett erről beszélt Felföldi László hamvazószerdai miséjén a pécsi székesegyházban.

Németországban van a húsvéti nyúl fővárosa

A farsang után hamvazószerdával megkezdődött a 40 napos nagyböjti időszak, ami a keresztények legnagyobb ünnepéig húsvétig tart. A nyugati világban egyre több helyen a húsvéti nyúl kezd az ünnep főszereplője lenni. A csoki nyusziktól és tojásoktól hazai üzletek polcai már január óta roskadoznak. Kevesen tudják, hogy a lappföldi télapóvároshoz hasonlóan, Németországban már a húsvéti nyúlnak is van fővárosa. Az Alsó-szászországi Ostereistedt-be évről-évre egyre több gyerek ír levelet a húsvéti nyúlnak, hogy milyen ajándékot szeretne. Azt is kevesen tudják, egyébként miért fontos a húsvét előtti böjti időszak.

Az nagyböjti 40 napos időszak hamvazószerdán veszi kezdetét, a székesegyházban Felföldi László pécsi püspök prédikációjában fontosnak nevezte, hogy a böjt ne csak egy öncélú cselekedet legyen.

Felföldi: Nem a hústilalom a böjt lényege, hanem a csönd

“Önmagában a böjt egy teljesen értelmetlen dolog, kivéve azoknak akik fogyókúráznak. Ők látnak ebben egy célt, egy más valóságot de az nem böjt. A böjt egy nagyon komoly belső odafigyelés, nem a hústilalom a lényege, nem szabad kipipálni azzal, hogy pénteken nem ettem húst, vagy esetleg valamiről lemondtam. Nem szabad olyanról lemondani, ami tönkreteszi a szervezetem vagy ami olyan feszültséget teremt bennem, ami miatt a környezetem, a családom már alig várja, hogy végre eljöjjön a húsvét. Azt kívánják, hogy gyújtson rá, igyon egy pohár bort, egyen már valamit, mert kibírhatatlan az elvonási tünetek miatt együtt élni vele – mondta ünnepi prédikációjában Felföldi László, aki szerint ma már nem éljük meg, hogy a nagyböjt a csönd ideje.

Ki kell zárni az információ tömeget!

“Erre mérhetetlen nagy szükség van, vagyis az információ tömegeket kizárni, mert a világ ugyanúgy fog menni tovább, ha nem olvasom el a híreket, ha nem hallgatom meg, ha nem dühítem fel magam azokon az információkon amelyekre valójában nincs szükségem.”

Felföldi László szerint nem kell azt várni, hogy az egyház vagy a püspök mondja meg, hogyan böjtöljünk. 

Mindenki jöjjön rá maga mi az, ami fölösleges teher az életében, mi az amit le kell dobnia magáról.

“Az élet nagy titka az újrakezdés, újjászületés. Nagyböjt, húsvét mindig erre tanít, ebben vezet bennünket. Bűnbánat megtisztulás, elcsöndesedés, hogy aztán valami szebb, valami több, valami gazdagabb szülessen az életünkben – zárta Felföldi László.

nagyböjt

A keresztény közösségekben a húsvét előtti negyven napos bűnbánati időszak. Lényege húsvétra, Jézus Krisztus feltámadásának ünnepére való felkészülés a hitben való elmélyülés, a kiengesztelődés a lemondás révén.

A vallásos gyakorlat középpontjában ebben az időszakban a bűnbánat, a megtisztulás, az áldozatvállalás és a könyörgés áll, kifejezve az ember Isten iránti szeretetét. A nagyböjt lelkületének része az ima és a szegények megsegítése is.

Fotók: Pécsi Egyházmegye, Magyar Kurír/Lambert Attila

Hirdetés
Előző sztori

Szemtanúkat keres a rendőrség a műjégpályánál történt baleset miatt

Következő sztori

Többnyire erősen felhős vagy borult időjárásra számíthatunk

Pécs Aktuál rádió
PécsFM rádió
I Love Pécs rádió
Rádió 1