Címlap Hírek Sikerült Péte...
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Minden politikai oldal saját magának tudta be a "kompromisszumot". És mindannyian kötöttek is!

Visszaalakította a decemberben már – kurvaanyázás közepette átment, jobboldali javaslatra épülő – bizottsági struktúrát a polgármester mögött álló politikai érdekszövetség, így jelentősen sikerült felduzzasztani nekik ezek számát: immár tehát 9 bizottság áll fel. Bár a politikai csoportok a paritás (vagyis politikai arányosság) megjelenését üdvözölték a struktúrában (hiszen a listás képviselők szerepe felértékelődött ebben a formában, a jobb és baloldal pedig nagyjából egyenlő arányban ül majd be ezekbe az ígéret szerint), a félelmek arról szólnak, hogy valójában nem igen jellemezheti kiegyensúlyozottság a bizottságokat – az előzetes információk alapján. (Ez később nem igazolódott be, lásd lentebb – a szerk.)

Sokkal inkább valamiféle felosztásra tett kísérletet lehetne kiolvasni nagy jóindulattal, de tulajdonképpen azt sem, mert a jobboldal a stratégiai és fontos bizottságokban a jelek szerint karanténba szorulhat, és döntésképtelen lehet

– legalábbis ezt lehetett kiolvasni Csizmadiai Péter felszólalásából. Ő kísérletet tett arra is, hogy a legfontosabb, Költségvetési és Gazdasági Bizottság 8 főre tervezett létszámát 7-re módosítsa, a könnyebb és gyorsabb döntéshozás érdekében (vagyis, hogy ne alakulhasson ki döntetlen, hanem döntéskényszer legyen) de nem támogatták kívülről.

Varga Tamás, a Mi Hazánk listás képviselője, a háttérben, mögötte Talabér Ádám, a Mindenki Pécsért listás képviselője

Ezt a januári menetet tehát első körben Péterffy Attila nyerte (eddig)

– nem úgy mint decemberben. Nagy segítségére volt ebben Talabér Ádám, LMP-közeli, Mindenki Pécsértes listás képviselő, Hankó Viktória, Kétfarkú Kutyapártos listás képviselő, Bognár Szilvia, Tiszta Kezek képviselője és meglepetésre Varga Tamás, Mi Hazánkos képviselő is, akinek édesanyját decemberben még emlegette a polgármester.

A Közgyűlés a következő állandó bizottságokat hozta létre:

  • a) Jogi és Ügyrendi Bizottság 7 fő képviselő,
  • b) Költségvetési és Gazdasági Bizottság 8 főképviselő,
  • c) Környezetvédelmi és Fenntarthatósági Bizottság 5 fő képviselő,
  • d) Közművelődési, Kulturális és Közbiztonsági Bizottság 7 fő képviselő,
  • e) Lakásügyi Bizottság 5 fő képviselő,
  • f) Népjóléti és Civil Bizottság 7 főképviselő,
  • g) Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság 5 fő képviselő,
  • h) Sport Bizottság 5 fő képviselő,
  • i) Városfejlesztési és Kommunális Bizottság 7 fő képviselő

Az, hogy ezekbe a bizottságokba kik és milyen pártállású képviselők ülhetnek be, az ebédszünet után dől el, mint ahogy az is, kikből lehetnek úgynevezett tanácsnokok.

Döntés született ma arról is, hogy Péterffy Attila újabb, vagyis harmadik – külsős – alpolgármestert is jelölhet.

Bár ezt nem támogatta a Fidesz-KDNP-ÖPE, kevesen voltak ahhoz, hogy ezt érdemben meg tudják akadályozni, mert a szavazás így alakult:

Csökkentett fizetések

A képviselők egyhangúlag támogatták a saját fizetésük, díjazásuk csökkentését is, ami így bruttó 1,2 millió forint körül alakulhat havonta azoknál, akik több tisztséget is viselnek képviselői titulusok mellett (például bizottságot elnökölnek). Az elfogadott szöveg így szól a képviselői tiszteletdíjak esetében: „A polgármesteri illetmény összegének 25%-ában meghatározott alapdíj nem változik, de a havi tiszteletdíj maximuma a képviselői alapdíj + 90% összegben kerülne meghatározásra több tisztség viselése esetén.

Csizmadia Péter javaslatára a Közgyűlés arra utasította a polgármestert, hogy a most „megtakarított” összeget egy bérfejlesztési alapba helyezzék, amelyből minden éveben az önkormányzati cégek munkavállalóinak bérét rendezzék – „ne tűzoltás jelleggel”.

Nagyárpád és Postavölgy már örülhet?

Megszavazták a képviselők a Nagyárpád-Postavölgy településrészi testület létrehozását is, illetve az ehhez kapcsolódó ideiglenes bizottság felállítását is. Ez a testület lesz az, ami javaslatot tesz majd arra, hány településrészi testület legyen még.

UPDATE: Íme a bizottságok és azok tagjai, valamint a tancsánokok

Ha információink pontosak, akkor erről döntenek ezekben a pillanatokban a Közgyűlésen. Így néznének ki a bizottságok feltöltve:

A táblázat nagyítható!

Ezt a struktúrát elfogadta a Közgyűlés.

a kilenc bizottságban négyben valóban kialakult az, hogy egyenlőek az erőviszonyok, háromban a jobboldal (kulturális és közművelődési, környezetvédelmi, városüzemeltetési), egyben pedig a baloldal (költségvetési és gazdasági) van többségben.

Hat tanácsnokot is kinevez a Közgyűlés Péterffy Attila előterjesztése alapján. Ők:

  • Marsalkó Péter (a kultúrával és a művészeti élet fejlesztésével kapcsolatos feladatokért felelős)
  • Kamarás Péter (az idősügyi, egyházi kapcsolatok, valamint a Zsolnay örökség ápolásának fejlesztésével kapcsolatos feladatokért felelős)
  • Bognár Szilvia (a társadalmi kapcsolatok fejlesztésével, a civil ügyekkel és a nemzetiségekkel kapcsolatos feladatokért felelős)
  • Barkóczi Csaba (a külkapcsolati és testvérvárosokkal való együttműködéssel kapcsolatos feladatokért felelős)
  • Nagy Klaudia (a társadalmi felzárkóztatással és esélyegyenlőséggel kapcsolatos feladatokért felelős)
  • Pokorádi Gábor (innovációval kapcsolatos feladatokért felelős)

A tanácsnokok szerepe inkább szimbolikusnak tekinthető. Ennek ellenére az egy-egy szakterületen folyó (bizottsági, apparátusi) munkát nyilvánosan képviselik, támogatják, segítik. A pontos feladataikat a csütörtökön elfgadott SZMSZ 7. melléklete részletesen és egyenként tartalmazza.

Külön itt látható: