Címlap Hírek Juj! Elagyabu...

Juj! Elagyabugyálták a tolvajt a pécsi biztonsági őrök, felvétel is készült róla

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Többször is lophatott már az a bolti szarka, aki miatt két biztonsági őr is balhézott az egyik bevásárlóközpontban Pécsett. A bunyót meg akarta akadályozni a bolt vezetője, de sajnos a segítségül hívott második biztonsági őr sem simogatta meg a tolvajt. Most mindkét őrnek felelnie kell a tettéért. Súlyos, illetve könnyű testi sértés és garázdaság miatt emeltek vádat ellenük - közölte a vádhatóság.

Többször is visszajött a bolti szarka

Az egyik őr egy pécsi drogériában vagyonőrként, míg a másik az üzletnek helyet adó bevásárlóközpontban biztonsági őrként dolgozott.

A tavaly szeptemberi eset során az üzletben dolgozó vagyonőr egy korábban többször bolti lopáson ért férfit figyelt a bolt belső helyiségéből, kamerán keresztül. Amikor a sértett a parfümös részleghez ért, kiment hozzá, és karját megragadva a raktárhelyiségbe rángatta, ahol a sértettet többször megütötte, megrúgta.

Meg akarták akadályozni a balhét, de nem sikerült

Az üzlet vezetője hiába igyekezett megakadályozni a további bántalmazást, ezért az üzletház folyosóján tartózkodó biztonsági őrtől kért segítséget. Ő azonban a raktárba érve segítségnyújtás helyett ököllel arcon ütötte a sértettet, akinek emiatt eltört az orra.

Az ügyészség az üzletben dolgozó őr ellen garázdaság és a könnyű testi sértés, míg az bevásárlóközpont biztonsági őre ellen súlyos testi sértés miatt emelt vádat.

Videó/fotó: Magyarország Ügyészsége