Címlap Egészség Újabb Covid-o...

Újabb Covid-osztályt nyitnak Pécsett, emiatt költözik a Rét utcai oltóközpont

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Több olvasónk is jelezte, hogy amíg első oltását a Rét utcában vette fel, addig a másodikért már a Honvéd kórházba kell mennie. Ennek oka, hogy csütörtökön elköltözik az oltópont, és nemsokára koronavírusos betegeket fogadnak majd itt. 

Jól ütemezett átszervezésről van szó

Olvasónk elmondása szerint a Rét utcai oltóponton a mai műszak után kezdik meg a költözést, ami csütörtökön is tart még. Az Akác utcába péntekre „érnek át.”

Az oltásban ez nem okoz fennakadást

A Rét utcai oltóközpontot elsőként nyitották meg a városban, az eredetileg rehabilitációs központként működő épület földszintjén zajlott a vakcináció. Naponta 500-600 oltást adtak be. Eddig.

Holnaptól Covid-osztállyá alakítják

Több olvasónk jelezte, hogy második, vagy elmaradt oltását már nem itt kapja meg. Őket úgy értesítették, hogy az Akác utcába, azaz a Honvéd kórházban működő oltóponthoz kell majd menniük péntektől.

Ezek szerint egyesül a két oltópont

Összesen egyébként 41 ezer oltást adtak be a Pécsi Tudományegyetemen az elmúlt időszakban. Súlyos mellékhatásokkal, szövődménnyel ez idáig nem találkoztak – hangzott el egy mai interjúban.

Jövő héten Pécsett Pfizer- és AstraZeneca-vakcinákkal oltanak