Címlap Balhé Vádat emelhet...

Vádat emelhetnek a vírustagadó Gődény György ellen

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Rémhírterjesztés miatt javasol vádemelést a rendőrség egy vírusszkeptikussal szemben, a nyomozást a napokban fejezték be, és az ügy iratait megküldték az ügyészségnek - jelentette be az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján.

Gál Kristóf felidézte: tavaly decemberben számolt be arról, hogy a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kiberbűnözés elleni főosztálya rémhírterjesztés miatt indított nyomozást vírusszkeptikusokkal szemben.

Az eljárásban megállapították, hogy egyikük nagy nyilvánosság előtt olyan cikket publikált, amelyben a maszkviseléssel és a koronavírus-járvány veszélyességével szemben fogalmazott meg állításokat. A további gyanúsítottak ellen tovább nyomoznak.

Az alezredes úgy fogalmazott: a széles körben terjesztett kijelentések a rendőrség álláspontja szerint alkalmasak voltak arra, hogy a járványügyi védekezést akadályozzák vagy akár meghiúsítsák.

Gődény György mellett még három ember lakásán tartottak házkutatást

Gál Kristóf sem decemberben, sem a szerdai tájékoztatón nem nevezte meg az ügy gyanúsítottját, ugyanakkor az MTI az ügyet jól ismerő forrásból úgy tudja: Gődény Györgyről van szó.

A szóvivő december 11-én, az operatív törzs aznapi online sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy négy olyan emberhez köthető helyszínen tartottak házkutatást, akik „a vírusszkeptikus tartalmak hangadói”.

Szintén aznap a Facebook-oldalán a magát Doktor Gődénynek nevező férfi felesége azt közölte:

hajnalban megszálltak bennünket, majd házkutatás és lefoglalás után Gyurit elvitték a magukat „nemzetinek” mondó nyomozóiroda emberei.