Címlap Hírek Véletlenül le...

Véletlenül lebuktathatta a CIA ügynökeit Biden, mert tweetelt egyet!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Fehér Ház közzétett egy képet, amelyen Biden egyedül ül Camp David egyik konferenciatermében. Előtte egy képernyő volt, amelyen Kamala Harris alelnök és más virtuális megbeszélésen részt vevő többi tisztségviselő arcai voltak láthatóak. Köztük CIA-ügynököké is – írja az International Business Times alapján a Neokhon.

„Ma reggel az elnök és az alelnök találkozott a nemzetbiztonsági csapatukkal és magas rangú tisztviselőkkel, hogy meghallgassák az afganisztáni civil személyzetünk és más afgán szövetségeseink evakuálásáról, valamint a Kabulban fennálló biztonsági helyzetről szóló friss híreket”

– állt a híressé vált tweetben.

A képernyő közelebbi vizsgálata során azonban kiderült, hogy a találkozón a CIA tisztviselői és a dohai hírszerzőállomás három embere is részt vett. A képen az arcuk is látható volt.

A kép hamarosan elterjedt az egész közösségi médiában, és sokan ostorozták miatta az amerikai elnököt, amiért leleplezte külföldi ügynökeit.

„Szép munkát végzett a Fehér Ház kommunikációs stábja. Gondolom, ki akartátok vágni a „CIA” és „Doha Station” feliratokat. Ti amatőr idióták”

– tweetelte Jim Geraghty, a National Review munkatársa.