Címlap Arc Parádés videó...

Parádés videóban kampányol Bodnár Imre mellett a pécsi polgármester: a Párbeszéd fellebbezett

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Számos dicsérő poszt és kijelentés, majd fizetett hirdetés után egy közös videóban is Bodnár Imre mellett kampányol Péterffy Attila.

A videó parádésra sikerült, tényleg minden másodpercét odatették:

A Pécs Aktuál korábban már megírta, az MSZP veheti a nevére a pécsi elszámoltató ügyvédet, ezzel pedig két lovat is indítanak a versenyen – látszólag, de Mellár környezetéből attól tartanak, hogy Bodnárt jobban fogják etetni, és húzni-tolni a pályán, amit még el is simítgatnak előtte.

Érdekes, hogy bár már akkor nyilvánvaló volt, Péterffy Attila két hete még nem akarta elárulni, kinek drukkol inkább az előválasztáson. Akkor ugyanis még így válaszolt ezt firtató kérdéseinkre:

A Párbeszéd megfellebbezi Bodnár indulását

Lapunk úgy tudja, bár az MSZP-LMP-DK-Momentum megszavazta Bodnár indulását az előválasztáson ma napközben, a Jobbik és a Párbeszéd nem. Sőt, utóbbi párt fellebbez is az ügyvéd indulása miatt, mert szerintük a belső megállapodások alapján az MSZP sem indíthat másik jelöltet, hiszen Mellárt már támogatták korábban, erről megállapodás van.

Így egyelőre Bodnár Imre indulása kétségessé vált, ügyében később döntenek.