Címlap Arc Az MSZP két l...

Az MSZP két lóra tett Pécsett, de az egyiket jobban etetik, és húzzák-tolják is!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Úgy néz ki, minden jel szerint nem hoztak eredményt az elmúlt hetek háttértárgyalásai, és egyetlen párt sem fogja a nevére venni Bodnár Imrét, hanem kénytelen lesz ezt megtenni az az MSZP, amely a szálakat mozgathatta egészen idáig is a háttérben.

A Pécs Aktuál már egy hete megírta: gőzerővel ment a matekozás és a tárgyalás a háttérben a pártok között arról, hogy melyikük álljon be Bodnár mögé. Az MSZP ugyanis csak a legvégső esetben támogatná meg az ügyvédet – állították belső forrásaink, mert attól tartanak, ezt Mellár Tamás rossz néven venné, és “kiszámíthatatlan” lépést tenne “cserébe”. Hiszen az MSZP–Párbeszéd–Jobbik–LMP–MMM-koalíció hivatalosan már bejelentette, hogy Mellár Tamást támogatják az előválasztáson; Karácsony Gergely személyesen erősítette meg Mellárt a napokban; a DK pedig a momentumos Nemes Balázs mellé állt a Baranya 1. választókerületben.

A komoly pártok és formációk tehát foglaltak. Van viszont egy kiskapu. Egy párt elméletben ugyanis több jelöltet is támogathat, igaz, erre nincsen példa az egész országban.

Bodnár MSZP-s lenne

Bodnár elismerte, hogy ő maga az MSZP-frakcióba kíván beülni abban az esetben, ha győz az (elő)választáson. A végsőkig kivárt ezzel a bejelentéssel, nem véletlenül. A pártban ugyanis még mindig nem tudják előre megjósolni, mit lép majd erre Mellár Tamás. Bár a jelenlegi és újrázni akaró országgyűlési képviselő is hivatalosan élvezi az MSZP támogatottságát (Karácsony és a Párbeszéd miatt), a viszony nem túl rózsás a szereplők között a háttérben – és ennek nyilvános jelei is vannak szép számmal. Ráadásul Mellárék az MSZP-s érdekkörbe tartozónak elkönyvelt Péterffynek is nekimentek, igaz, nem alaptalanul, erre bőven volt okuk.

Az MSZP-nek jó lehet az is, ha nyer, de az is jó, ha Mellárral együtt elvérez Bodnár

Erősen tartja magát az a vélelkedés is, hogy Bodnárnak szinte semmi esélye sincs az előválasztáson. Indulását ezért sokan annak tudják be, hogy a baloldali (különösen MSZP-s) körökben népszerű ügyvéden keresztül szeretnék gyengíteni Mellár Tamást, mégpedig éppen az MSZP. Ennek oka az, hogy a professzort „kezelhetetlennek” és „önjárónak” tartják; ráadásul makacsul állítják Mindenki Pécsért-es forrásaink, hogy

Péterffy Attila is minden erejével azon dolgozhat a háttérben, hogy Mellárból ne lehessen újra országgyűlési képviselő.

Az teljesen nyilvánvaló, hogy a pécsi polgármester Bodnárnak kampányol: fizetett hirdetésekben dicsérgeti, hamarosan pedig kortesbeszédet is mondani fog majd az érdekében.

„Az MSZP egy helyett két lóra tett, de az egyik lovat jobban fogják etetni, simítgatják előtte a pályát, és húzzák-tolják is a ‘verseny‘ alatt”

– fogalmazták meg véleményüket a helyzetről Mellár környezetéből.

Az MSZP-nek ugyanis jó lehet az is, ha Nemes fut be végül – miután a két támogatottjuk: Mellár és Bodnár kicsinálta egymást -, de jó az is, ha netán addig-addig húzzák-vonják Bodnárt, ameddig valami csoda folytán mégis megnyeri az előválasztást. Ez utóbbi ugyanis azért nem teljesen lehetetlen, mert az előválasztáson a hardcore törzsszavazók mozgósítása fogja eldönteni a meccset. Vagyis az, hogy ezeket az embereket melyik irányba fogják beállítani a pártok vezetői, és kire mutatnak majd rá azzal, hogy rá ikszeljetek!

Mellárhoz közeli forrásaink attól tartanak, hogy

az MSZP ezt szervezte meg a háttérben, így a szocialistákkal kötelékben repülő Jobbik és LMP is arra buzdítja majd legelkötelezettebb szavazóit – őket „droidoknak” becézgetik egyébként – , hogy Bodnárra ikszeljenek, ne Mellárra.

Hivatalosan még nem jelölt Bodnár Imre

Bár egyelőre még nincs a hivatalos jelöltek között az MSZP-közeli ügyvéd, ez szerda délutánra megoldódik – információink szerint, és az ő neve is felkerül majd IDE. Ha pedig sikerül 400 aláírást összegyűjtenie, ami nagy valószínűséggel menni fog háttértámogatással, akkor el is indulhat az előválasztáson.

UPDATE

Kellemes kampányfilmet készített Péterffy Attila és Bodnár Imre, bár nagy kár, hogy mindketten olvassák ezt a pár mondatot; igazán elmondhatták volna fejből is:

UPDATE2: A Párbeszéd megfellebbezi Bodnár indulását

Lapunk úgy tudja, bár az MSZP-LMP-DK-Momentum megszavazta Bodnár indulását az előválasztáson ma napközben, a Jobbik és a Párbeszéd nem. Sőt, utóbbi párt fellebbez is az ügyvéd indulása miatt, mert szerintük a belső megállapodások alapján az MSZP sem indíthat másik jelöltet, hiszen Mellárt már támogatták korábban, erről megállapodás van.

Így egyelőre Bodnár Imre indulása kétségessé vált, ügyében később döntenek.

Nagyon úgy néz ki a helyzet, hogy az MSZP-nek kenyértösére kell vinnie az ügyet.