Címlap Egészség A harmadik ol...

A harmadik oltás mellett tesz hitet Kemenesi Gábor

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A harmadik oltással kapcsolatos legújabb kutatási adatokról szól Kemenesi Gábor pécsi virológus legújabb posztja.

Mint írja, a héten jelenik meg a The New England Journal of Medicine folyóiratban az a tanulmány, amely a harmadik oltással kapcsolatos izraeli tapasztalatokat mutatja be.

A lényeg: 12 nappal a harmadik Pfizer-oltást követően a megfertőződés és a súlyos megbetegedés relatív kockázata is nagyjából tizedére csökkent. Ezt több mint egymillió, 60 év feletti ember adataiból állapították meg

– közölte.

Kemenesi szerint ez azért fontos, mert kiderült, hogy a delta variáns némiképp csökkentette a vakcinák hatásosságát.

– Ez nem jelenti, hogy ne lennének továbbra is bevethetőek a súlyos megbetegedés és halálozás kivédésében, ám a fertőzés esélye az oltottak körében is megnőtt. Ezen a most szemlézett tanulmány adatai szerint a harmadik oltás a hatvan év felettiek körében képes volt jelentős mértékben javítani. Ez egyéni szinten jobb védelmet, társadalmi szinten pedig a vírus nehezebb terjedését jelenti – fogalmazott a pécsi szakember.

(Illusztráció: egeszsegkalauz.hu)