Címlap Baranya Baranyában a ...

Baranyában a helyzet változatlan: ismét félezer új fertőzöttet azonosítottak

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A kormányzati tájékoztató portál legfrissebb adatai szerint a beoltottak száma 6 138 885 fő, közülük 5 852 417 fő már a második oltását is megkapta, 2 609 385 fő pedig már a harmadik oltást is felvették. 10 466 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 124 726 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.

Elhunyt 218 – többségében – idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 34 931 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 902 000 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 187 795 főre emelkedett. 7450 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 550-en vannak lélegeztetőgépen.

Az oltási akcióban eddig összesen 947 ezren vettek fel oltást, közülük 775 ezren már a megerősítő harmadik oltást vették fel és 114 ezer eddig oltatlan ember is úgy döntött, hogy felveszi az első oltását. A sikerre való tekintettel a kormány meghosszabbította az oltási akciót, így december 5-ig, vasárnapig akár előzetes időpontfoglalás nélkül is lehet menni az oltópontokra reggel 7 óra és este 19 óra között.

Az oldal térképe szerint eddig Budapesten (193 153) és Pest megyében (153 152) regisztrálták a legtöbb fertőzöttet. Ezt követi Borsod-Abaúj-Zemplén (69 982), Hajdú-Bihar (61 655), Bács-Kiskun (59 651) és Győr-Moson-Sopron megye (56 223). A fertőzésben legkevésbé érintett megye Tolna (23 453). Baranyában szerdán 535 új fertőzöttet azonosítottak, így eddig 42 229 koronavírusos beteget regisztráltak a megyében.