Címlap Baranya Csökkent a na...

Csökkent a napi új fertőzöttek száma Baranya megyében

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A kormányzati tájékoztató portál legújabb adatai szerint a beoltottak száma 6 145 984 fő, közülük 5 858 119 fő már a második oltását is megkapta, 2 665 330 fő pedig már a harmadik oltást is felvették. 10 143 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 134 869 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.

Elhunyt 191 – többségében – idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 35 122 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 910 745 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 189 002 főre emelkedett. 7463 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 566-an vannak lélegeztetőgépen.

Az oltási akcióban már összesen 1 millió 16 ezren vettek fel oltást, közülük 831 ezren már a megerősítő harmadik oltást vették fel. A sikerre való tekintettel a kormány még egy héttel meghosszabbította az oltási akciót, így december 12-ig (vasárnapig) továbbra is akár előzetes időpontfoglalás nélkül is lehet menni az oltópontokra reggel 7 óra és este 19 óra között.

Az oldal térképe szerint eddig Budapesten (194 419) és Pest megyében (154 381) regisztrálták a legtöbb fertőzöttet. Ezt követi Borsod-Abaúj-Zemplén (70 648), Hajdú-Bihar (62 295), Bács-Kiskun (60 305) és Győr-Moson-Sopron megye (56 632). A fertőzésben legkevésbé érintett megye Tolna (23 658). Baranyában csütörtökön 388 új fertőzöttet azonosítottak, így eddig 42 617 koronavírusos beteget regisztráltak a megyében.