Pénzt kapnak a járvány idején frontvonalban dolgozó pécsi szociális dolgozók!

/
Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Pécs vezetése rendkívül hálás az önkormányzat szociális intézményei minden dolgozójának az új koronavírus időszaka alatt tanúsított helytállásáért. Köszönet mondásképp pénzt küld a terepen dolgozó szociális munkásoknak - adta ki közleményben a pécsi önkormányzat.

Nem mondhatunk elégszer köszönetet azért, hogy a munkájukat a járvány idején is önzetlenül, olykor erejüket megfeszítve végezték a legelesettebb pécsiek érdekében. Önkéntesekkel együtt működtették az önkormányzat által életre hívott PAPI-t (Program A Pécsi Idősekért) és kivették a részüket a hátrányos helyzetű gyermekek oktatásából is a járvány idején

– írta meg közleményben az önkormányzat.

A köszönő szavak mellett a pécsi önkormányzat 20 millió forintot különített el azoknak az idősotthoni dolgozók javára, akik a járvány idején beköltöztek a munkahelyükre annak érdekében, hogy a gondozásra szoruló időseket ne tegyék ki a fertőzésnek – írta meg az önkormányzat.

Az önkormányzat köszönetnyílvánításképp most egyszeri alkalommal, fejenként 25 ezer forintos juttatással támogatja a járvány idején komoly terepmunkát végző szociális dolgozókat – derül ki a közleményből.

Az Integrált Nappali Szociális Intézmény, valamint az Esztergár Lajos Család- és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ munkatársainak juttatásáról a pécsi közgyűlés július 15-i ülésén hoz döntést.

Előző sztori

Néhol akár heves zivatar is kialakulhat

Következő sztori

Anyuka és két gyereke előtt egy játszótéren maszturbált a perverz szatír

Legutóbbiak innen: Koronavírus