Címlap Koronavírus Próbalagzikat...

Próbalagzikat tartanak Horvátországban, tesztelik az oltottak védettségét

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Próbaprojektek keretében tesztelik a koronavírus terjedését Horvátországban azok körében, akik már megkapták mindkét oltást, vagy átestek a fertőzésen – írja a Jutarnji List című napilap alapján az MTI. Lesz próbafogadás, próbalakodalom, csak immunizáltakkal.

Sok mindenre jó lesz a digitális zöldigazolvány

A digitális zöldigazolvány június 1-jétől belépőként szolgálhat különböző koncertekre, klubokba és olyan szórakozóhelyekre, ahol nem kell majd betartani a járványügyi intézkedéseket – közölte a lap egy, az országos válságstábhoz közeli forrásra hivatkozva.

Fogadás száz főre

Ezen a héten egy zágrábi étteremben száz olyan ember részvételével tartanak fogadást, akik már megkapták mindkét oltást, és a második dózis felvételétől legalább két hét telt el. A rendezvényen nem kell majd maszkot hordani és távolságot tartani, úgy lehet viselkedni, mint a járvány előtt: normálisan kommunikálni, közlekedni és enni – írták.

Hozzátették: hét nappal később tesztelik ezeket az embereket, hogy megnézzék, van-e közöttük fertőzött. Így akarják bizonyítani, hogy a védettséggel rendelkező emberek az idegenforgalmi idény alatt járványkorlátozások nélkül szórakozhatnak – húzták alá.

„Amennyiben a próbaprojektről bebizonyosodik, hogy a résztvevők biztonságban voltak, júniustól viszonylag normális idegenforgalmi idényre számíthatunk”

– mondta a forrás az újságnak.

Próbalakodalom védetteknek

A fogadás után egy próbalakodalmat is tartanak majd. Ezen olyanok vesznek részt, akik az elmúlt hat hónapban átestek a fertőzésen, felvették mindkét oltást, illetve rendelkeznek 48 óránál nem régebbi negatív PCR- vagy gyors antigénteszttel.

A vendéglátósok finanszírozzák

Ha a számok alátámasztják az elvárásokat, akkor a különböző szórakozóhelyeket és rendezvényeket QR-kód alapú digitális zöldigazolványokkal is lehet majd látogatni, vagyis a határátlépéssel megegyező feltételek mellett. A projektet a horvát közegészségügyi intézet közreműködésével a vendéglátós dolgozók országos egyesülete szervezi és finanszírozza.