Címlap Koronavírus Sajnos rájár ...

Sajnos rájár a járvány a pécsi gyerekekre

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Újabb gyermekek és dolgozók kapták el a koronavírus-fertőzést az elmúlt napokban Pécsen, ugyanis kilenc óvodából összesen 132-en kerültek járványügyi megfigyelés alá – közölte az önkormányzat.

Az Apáczai 1-es, a Budai Nagy Antal utcai, a Buzsáki úti valamint a Közraktár utcai óvodában egy-egy dolgozóról, míg a Nagy Jenő utcai, a Zipernowsky Károly utcai, a Zsolnay Vilmos úti, illetve az Apáczai 3-as óvódákban egy-egy kisgyermekről igazolódott be, hogy elkapta a koronavírus-fertőzést. A Mezőszél utcai óvodában pedig egy dolgozó és egy kisgyermek kapta kézhez koronavírus-tesztjének pozitív eredményét a napokban.

A hatóság a fertőzöttek környezetében lefolytatott kontaktkutatás eredményeként – a fertőzöttekkel együtt – összesen 7 óvodai dolgozó és 125 kisgyermek esetében rendelt el járványügyi megfigyelést.