Címlap Baranya Sajnos tovább...

Sajnos továbbra is hasít a járvány Baranyában

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A kormányzati tájékoztató portál legújabb adatai szerint Magyarországon a beoltottak száma 6 087 474 fő, közülük 5 823 818 fő már a második oltását is megkapta, 2 269 551 fő pedig már a harmadik oltást is felvették. 11 871 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 068 888 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.

Elhunyt 162 – többségében – idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 33 866 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 862 534 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 172 488 főre emelkedett. 6913 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 695-en vannak lélegeztetőgépen.

Az oltási akcióhét negyedik napján újabb rekordot döntött a beadott oltások száma, csütörtökön 139 ezer oltást adtak be. Az akcióhéten összesen már 527 ezer oltás történt, közülük 435 ezren már a harmadik megerősítő oltást vették fel és 63 ezer eddig oltatlan ember is úgy döntött, hogy felveszi az első oltását. A sikerre való tekintettel a kormány meghosszabbítja az oltási akcióhetet – ezt Orbán Viktor jelentette be péntek reggel rádióinterjújában.

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) csütörtökön engedélyezte az 5-11 évesek oltását is a Pfizer-vakcinával. Magyarország készen áll ennek a megszervezésére is, van elég Pfizer-vakcina és a kormány le is kötött gyermekek oltására való további Pfizer-oltóanyagokat.

Az oldal térképe szerint eddig Budapesten (185 592) és Pest megyében (145 969) regisztrálták a legtöbb fertőzöttet. Ezt követi Borsod-Abaúj-Zemplén (66 601), Hajdú-Bihar (58 364), Bács-Kiskun (55 950) és Győr-Moson-Sopron megye (53 937). A fertőzésben legkevésbé érintett megye Tolna (22 122). Baranyában csütörtökön 504 (!) új fertőzöttet azonosítottak, így eddig 39 708 koronavírusos beteget regisztráltak a megyében.