Címlap Közélet Beindult a há...

Beindult a hálapénz-kommandó, már akadt orvos, aki lebukott

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) júniusig a pandémiás helyzet leterheltsége miatt nem indított ellenőrzéseket, az elmúlt időszakban azonban már volt olyan orvos, aki nem ment át a megbízhatósági teszten – idézi az Index Váradi Piroska ezredest, az NVSZ Korrupciómegelőzési Főosztályának vezetőjét.

Az első félévben a tervezés és az előkészítés időszaka zajlott, illetve folyamatosan konzultáltak az egészségügyi szakszervezetekkel.

Azóta egy sportorvos már elbukott az ellenőrzésen, ő a gyanú szerint több embernek is vizsgálat nélkül adott versenyengedélyeket, s összesen 40 ezer forintot kapott.

Ha a gyanú beigazolódik, akkor akár öt évre is börtönbe kerülhet.

Fontos elvárás volt, hogy ez év január elsejét követően az egészségügyben dolgozókat tájékoztassuk arról, hogy kik vagyunk, milyen feladatrendszerrel bírunk, milyen következményei vannak a hálapénz kriminalizáltságának, vagyis hogy gyakorlatilag bemutassuk magunkat – idézi fel Váradi Piroska az első félév kezdeti lépéseit, amelyben közösen dolgoztak együtt az egészségügyi szakszervezetekkel.

Nagyon sok bizonytalansággal, kétellyel találtuk szembe magunkat az év elején, és fontos szempont volt az, hogy megnyugtassuk az egészségügyben dolgozókat, hogy aki eddig is az esküjének, a hivatásának és a szakma szabályainak megfelelően végezte a feladatát, a továbbiakban sem kell mitől tartania

– mondta el az NVSZ főosztályvezetője, aki kiemelte, hogy a megbízhatósági vizsgálat szigorú szabályok mentén, kontrollált felügyelet mellett zajlik, és nem is végezheti el minden kolléga.

Ezeket a vizsgálatokat speciális felkészítésen és kiválasztási eljáráson átesett kollégáim végzik. Magán az eljárási vizsgálaton azt teszteljük, hogy a dolgozó eleget tett-e hivatali és munkaköri kötelességének, és adott, konkrét helyzetben elfogadta-e a részére felajánlott korrupciós pénzösszeget.

Így zajlik az ellenőrzés

A főosztályvezető hangsúlyozta: a megbízhatósági eljárás, más néven integritási teszt megalapozott indokok alapján indul el. Számos szigorú szempontnak kell megfelelnie az előzetes tervnek, és magát az eljárást is szigorú ügyészi kontroll felügyeli.

Az ellenőrzésen egy életszerű, de mesterséges helyzetet teremtenek a szolgálat munkatársai, amiben a szituáció egyik alanya a vizsgált személy, aki lehet akár orvos, akár más, egészségügyben dolgozó is.

Az NVSZ munkatársai nem minden esetben betegként vannak jelen ebben a mesterséges helyzetben, akár kísérőként vagy családtagként is megjelenhetnek.

Váradi Piroska hozzáteszi, a teszten nem kényszeríthetik rá az egészségügyi dolgozókat, hogy a számukra felajánlott pénzt elfogadják, vagyis nem dugdoshatnak pénzt a dolgozó zsebébe, vagy a borítékot nem hagyhatják ott az asztalon.

Nem mindig zárul feljelentéssel

A Korrupciómegelőzési Főosztály vezetője kitért arra is, hogy a vizsgálatok nem mindig zárulnak feljelentéssel. Példaként említette, hogy egy másik ellenőrzés egy vidéki kórház utókezelő és rehabilitációs osztályának vezető főorvosára irányult.

Ebben az esetben előzetes kockázatelemzés alapján rendeltek el megbízhatósági vizsgálatot, mivel a pandémiás helyzetben különösen nehézzé vált a kórházak krónikus belgyógyászati osztályaira történő bekerülés, így az érintett munkakörében az ápolásra szoruló betegek hozzátartozói részéről fokozott korrupciós nyomás jelentkezhetett. A vizsgálat során azonban igazolódott, hogy a főorvos a részére felajánlott vesztegetési összeget nem fogadta el, ezért vele szemben a vizsgálatot befejezték.