Címlap Közélet Eldőlt: a köz...

Eldőlt: a közlekedési anomáliákról tartanak közmeghallgatást

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az önkormányzat tájékoztatása szerint véget ért a város honlapján indított szavazás. A pécsiek döntése alapján a május 10-i közmeghallgatás központi témája a közlekedés lesz.

Április közepén indult a szavazás a pecs.hu oldalon arról, hogy az önkormányzat idei közmeghallgatásán melyik legyen a kiemelt témakör. A városvezetés kezdeményezésére újra a pécsiek dönthettek arról, hogy három téma közül melyik kerüljön biztosan napirendre.

Az április 30-ig tartó voksoláson minden pécsi egy szavazatot adhatott le. A határidőig összesen csaknem 280 szavazat érkezett be. A voksolók valamivel több mint 60 %-a a közlekedés témájára szavazott, míg a lakásgazdálkodási koncepcióra valamivel több mint 34% voksolt, a hulladékgazdákodás témaköre pedig alig 6 %-ot kapott. A legtöbben Kertvárosból szavaztak, ebből a városrészből érkezett a leadott szavazatok mintegy negyede.

A pécsiek tehát döntöttek: az idei közmeghallgatáson kiemelt téma a városi közlekedés lesz. A rendezvényt a pécsi önkormányzat 2022. május 10-én tartja.