2010. március 17-én hozta meg a Legfelsőbb Bíróság azt az ítéletet, amivel a civilek megnyerték a „Tubes-ügyet”, ami 5 éven napi, heti küzdések, pofonok sorozata volt a kormány és a város akkori vezetőivel szemben vívott harcban – közölte lapunkkal Vicze Csilla.
Az ügyvéd, és egyben a tiltakozás egyik főszervezője, szóvivője felidézte: 2005. november 23-án, lassan 20 éve mondta ki a Gyurcsány-kormány, hogy a Zengő helyett a Pécs melletti Tubes-hegyre tervezik a nagy hatósugarú NATO-radar megépítését.
Ezen bejelentés Pécs város lakóinak széles körű összefogását váltotta ki: a döntés megváltoztatásáért a Civilek a Mecsekért Mozgalom (CMM) vezetésével sorozatos tüntetéseket, közel tízezer aláírás összegyűjtése után közmeghallgatást, közel húszezer aláírás összegyűjtése után népszavazást, szakértőkkel rengeteg fórumot, a helyi döntésekkor közgyűlési jelenlétet szerveztek.
A népakarat nevében (a népszavazáson 38 860 fő ellenezte a radar Tubesre telepítését) leveleztek a „hatalommal”, még a NATO-nak is írtak, végül közel három éves peres eljárások után jogi úton nyerték meg az ügyet, mert a Honvédelmi Minisztérium építési engedélye jogszabálysértő volt, amit a civilek kezdetektől állítottak
– mondta Vicze Csilla.
Legfelsőbb Bíróság számukra kedvező ítéletével 2010. március 17-én dőlt el az ügy: nem épül a Tubes hegyen lokátor, pedig a ZÁÉV Zrt.-vel a megállapodás 1,6 milliárd forint vállalkozási díj ellenében már tervezetben volt. (A Medinán durván ezen összeg feléért épült meg!)
A civilek emlékezést, beszélgetést szerveznek erre a történelmi eseményre, mert a mai éles világpolitikai helyzetben igencsak jó, hogy nincs nagy hatósugarú NATO-radar a fejünk felett
– indokolta az esemény hátterét a szervező.
Március 16-án, vasárnap 16 órakor a Tubesen várják azokat, akiknek fontos volt a hegy radarmentessége.
(Archív fotó: MTI)