Címlap Közélet Szemétben úsz...

Szemétben úszik a Szigeti városrész?!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Talán hetek vagy hónapok óta rontja az egyetemi városrész összképét az a szemétkupac, ami két tízemeletes aljába "szorult be". Ez a terület hemzseg a külföldi egyetemistáktól és a Pécsre érkező hallgatóktól. Biztos, hogy ilyen képet akarunk Pécsről mutatni? Ez a Pécs Nyitva? - tette fel a kérdést Hári József. 

A Fidesz-KDNP-ÖPE képviselője szerdán készítette a fotókat a József Attila utcai tízemeleteseknél

– Még egy lecsupaszított, elszáradt karácsonyfa is volt a szemétkupac között. Ha azt nézzük, hogy a január 6-án ér véget az ünnepkör, akkor bizony régóta ott lehet – tette hozzá Hári, aki nem tudja pontosan megmondani, mióta árválkodhat a pécsiek cucca az utcán.

Senkit nem zavar?

– Kikerült a szemét. De senkit nem zavar, hogy az ott van? Folyamatosan kritizálunk mindent és mindenkit, de mégsem lépünk, hogy ez eltűnjön? Engem ez azért megdöbbent – mondta Hári, aki hozzátette:

ebben a körzetben rengeteg a külföldi egyetemista, akik súlyos pénzeket hagynak a városunkban. Nem egy jó hirdetés, ha rögtön ez a látvány fogadja őket. Ez a Pécs Nyitva?