Címlap Közélet Felmérték vol...

Felmérték volna a belvárosiak tapasztalatait, a polgármester kivonult inkább a teremből

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Számos panasz és probléma érkezett a pécsi belváros lakóitól, vállalkozásoktól, üzlettulajdonosoktól és vendéglátósoktól a szeptember 18-i, szombati Pécs Pride miatt. Nem a melegfelvonulással volt elsősorban problémájuk, hanem azzal, hogy szerintük észszerűtlenül nagy lezárásokkal járt az esemény: a lakók nehezen közlekedhettek a belvárosban, az autóikat máshol kellett leparkolniuk, a boltosoknak és vendéglátósoknak pedig sok százezres veszteségük keletkezett a többórás hermetikus védelem miatt.

Hogy pontosan fel tudják mérni, milyen károk keletkeztek, milyen tapasztalataik voltak a belvárosban élőknek és dolgozóknak, illetve hogy milyen javaslataik lennének a következő Pécs Pride ideje alatt, vizsgálóbizottságot szeretett volna felállítani a pécsi ellenzék.

Az ötletgazda Kővári János, az ÖPE és a belváros képviselője volt, de csatlakozott hozzá a Fidesz is, mert egyetértettek abban, hogy a következő ilyen eseményt nagyobb odafigyeléssel kellene megtartani.

Uszító propaganda?

Az ötlet már a kezdő lépéseknél elhasalt, ugyanis Péterffy Attila egyszerűen elhagyta a közgyűlési termet, miután politikai akciónak minősítette a vizsgálóbizottság ötletét, amely szerinte egyenes folytatása annak az uszító propagandának, ami megelőzte a Pécs Pride-ot.

Egész pontosan ez történt:

Az, hogy a polgármester lelép, még nem lett volna túl nagy baj, pusztán egy igen udvariatlan és szakmaiatlan lépés. Számítani is lehetett erre, ugyanis a városvezetés hetek óta nem hajlandó kifejteni álláspontját azokban a kérdésekben, amelyekben a pécsieket válaszadásra kérték, és amely válaszokra azóta is hivatkoznak. Az sem zavarja őket, hogy

éppen viselkedésük miatt üzenehették nekik a Pécs Pride-ról, hogy gyávák.

Miután a polgármester elment, követte őt a városvezető frakció nagyobbik fele is, ez pedig már egyértelmű jelzés volt, hogy az ellenzék javaslatát nem fogják támogatni.

A Fidesz frakcióvezetője az elrohanást úgy kommentálta:

A Pécs Pride igenis egy politikai tüntetés, amellyel kapcsolatban a pécsi polgárok elmondták a véleményüket. Csak bátorság kéne hozzá polgármester úr, hogy végre a pécsieket képviselje és ne Puch Lászlót és baráti körét.”

Kővári se hagyta szó nélkül az elrohanást: