Címlap Közélet Az önkormányz...

Az önkormányzatok rendszeres hétvégi jogkört kapnak

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A szokásos csütörtöki Kormányinfón ismertette a kormány döntéseit Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. A jövőben az lesz az általános gyakorlat, hogy a kormány minden szerdai ülésén megvizsgálja, szükség van-e szigorításra vagy lehet-e esetleg visszalépni a korlátozásokból, és csütörtökönként ad majd tájékoztatást – mondta a tárcavezető.

Az önkormányzatok rendszeres hétvégi jogkört kapnak

Gulyás szerint a húsvéti négynapos hosszú hétvége kapcsán sikeres együttműködés jött létre az állam és az önkormányzatok között, ezért a kormány úgy döntött, hogy

ezentúl hétvégente az önkormányzatok dönthetnek kijárási szigorításokról.

(A pécsi sajtó egy része – kéretlenül is – megvédendő a polgármestert, ezt a mondatot félreértelmezve arra jutott, hogy Csizmadia Péter hülyeséget beszélt. Jogi szakértők szerint azonban a polgármester jogkörei világosak, veszélyhelyzetben is, Gulyás mondatai nem arra vonatkoznak, amiről egyébként bármikor dönthet egy polgármester – a szerk.)

A tárcavezető hangsúlyozta: a cél az egészségügyi rendszert alkalmassá tenni a tömeges megbetegedések esetére is, ennek érdekében határozták meg betegek ellátásához szükséges ágyszámot is. A miniszter elmondta: mindeddig 500 milliárd forintot költött a kormány a koronavírusjárvány elleni védekezésre, és eszközök beszerzésekre.

Farkastörvények uralkodnak a piacon, ezért csak az a biztos, ami megérkezett az ország területére.

Az érettségivel kapcsolatban elmondta, hogy a szerda kormányülés döntése értelmében kizárólag azoknak lesz lehetőségük érettségit tenni, akiknek a továbbtanulás miatt erre szükségük van, ez mintegy 83 ezer diákot érint. A mostani vizsgaidőszakban előrehozott vizsgákra nem lesz mód.

Kizárólag írásbeli érettségi lesz

Mint mondta, csupán azoknak a tantárgyaknak az esetében szükséges a szóbeli vizsga, akik írásbeli vizsgára nincs lehetőség, ám ez csupán 3178 tanulót érint. Hangsúlyozta: a vizsgák május 4-én kezdődnek, és két hét alatt fognak lezajlani. Az írásbeli vizsgákat úgy kell megszervezni, hogy egy teremben tíznél több diák nem tartózkodhat majd, és a másfél méteres távolságot  is be kell tartani.

Jelezte: senkinek sem kötelező érettségi tenni, ha valaki úgy dönt, most nem vizsgázik, erre ősszel lehetősége lesz. Ebben az esetben a jövő évi felvételi eljárásba tud bekapcsolódni – mondta.

Gulyás Gergely a továbbiakat jelentette be:

  • Az adóbevallások és beszámolók elhalasztásáról is döntött a kormány, ezeket a dokumentumokat 2020 szeptember 30-ig kell elkészíteni.
  • Június 30-ig, a SZÉP-kártyára utalt béren kívüli juttatások után nem kell szociális hozzájárulást fizetni.
  • December 30-ig nem kell fizetnie az idegenforgalmi adót annak, aki belföldön utazik.
  • A rozsdaövezetekben épülő új ingatlanokra építésére és bérbeadására a 27 százalékos áfakulcs helyett 5 százalékos áfakulcs lesz az alkalmazandó.
  • Fizetés nélküli szabadság esetén, a munkáltatóknak májustól egészségügyi hozzájárulási adót is kell fizetniük a munkavállalók után.
  • Július 1-től 15,5 százalékra csökken a szociális hozzájárulási adó.;