Címlap Közélet Hihetetlen ös...

Hihetetlen összefogás Pécsen: megmenekültek a Mancs Ranch állatai!

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Csütörtök délután írta meg elsőként és egyedül a Pécs Aktuál, hogy a pécsi Mancs Ranch állatsimogató óriási bajban van. Felhívásunkra soha nem látott összefogás kovácsolódott Pécsen, a felajánlásokból több mint két hónapra elegendő ételre való gyűlt össze a megmentett állatkáknak.

Fejes Rózsa, a Mancs Ranch – az Állati Suli Alapítvány gazdája napok óta csak fél adaggal etette állatait. Lapunknak azt nyilatkozta, hogy nem tudja, meddig bírja még, mert látogatók nélkül hatalmas veszélybe sodródott a rancs 40 befogadott és megmentett állatkája. A járvány miatt ugyanis ők is bezártak, így azonban bevételük sem maradt.

– A barátaim, ismerőseim – látva a vészesen fogyó készleteinket – egyre kérdezgették, hogy miért nem kérek segítséget. De én sosem kértem senkitől, egész életemben mindig, mindent egyedül kellett megoldanom. Ráadásul pont most hogyan kérhetnék bárkitől, amikor az emberek elvesztik a munkájukat, és alig van pénzük. Erre jöttetek ti, és csoda történt – fogalmazott Rózsa.

Csütörtöki felhívásunkra hihetetlen erejű összefogás kovácsolódott Pécsen. Nemcsak pénzbeli adományok érkeztek az alapítvány számlájára, de többen ételt is felajánlottak a megmentett állatoknak. Sőt, voltak, akik személyesen vittek ki eledelt Rózsának.

– Tegnap óta több cég is jelentkezett nálunk, akik megmaradt húst, tésztát, és zöldséget ajánlottak fel. Voltak olyanok is, akik tegnap eljöttek a rancsra és hoztak tojást a koati mackóknak, és kekszet a kenguruknak. Ma délelőtt pedig egy olasz házaspár hozott nekünk adományt – meséli az alapítvány gazdája.

A pécsiek segítségével eddig olyan mértékű adomány gyűlt össze, mellyel több mint két hónapig megoldott a Mancs Ranch állatainak az élelmezése.

Ekkora összefogást még soha életemben nem tapasztaltam. Ennyi jót és segíteni akaró embert pedig soha nem láttam egyszerre, Csak annyit tudok mondani, hogy köszönöm!