Címlap Közélet Bejelentés: P...

Bejelentés: Péterffy és a városvezetés sem megy a Pécs Pride-ra!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Gyakorlatilag elhatárolódnak a melegfelvonulástól a pécsi városvezető koalíció tagjai, miután bejelentették, hogy nem vesznek részt a Pécs Pride-on. Ugyanakkor azt írják, hogy iránymutatónak tekintik a pécsiek kérését – éppen ezért nem akarnak politikai felhangot adni a részvételükkel.

A Pécs Jövője Frakciószövetség által jegyzett közlemény szerint „a szervezőkkel zajló egyeztetés alapján biztosan kimondható: szeptember 18-án első alkalommal megrendezik Pécsett a Pride felvonulást. Az ehhez szükséges engedélyeket az illetékes hatóságok már kiadták a szervezők számára, így az biztosan megvalósul.

A városvezetés a rendezvénnyel kapcsolatban kikérte a pécsiek véleményét, amiből kiderült, hogy

a pécsiek többsége kiáll a kisebbségek jogaiért, de nem támogatja a rendezvényt.

A közvélemény-kutatás eredményét kedden hoztuk nyilvánosságra. Ez alapján egyértelműen az a kérés fogalmazódott meg a pécsiek többségében, hogy a felvonulás ne váljon politikai üggyé, és azt szeretnék, ha a városvezetés nem képviseltetné magát a rendezvényen.

Annak érdekében, hogy a rendezvény a lehető legbékésebb legyen, megmaradjon annak civil jellege, frakciószövetségünk úgy döntött, hogy bár fontosnak tartja a kisebbségi jogok védelmét, mégis eleget tesz a választók többsége kérésének, és nem vesz részt a felvonuláson.

Pécs városa éppen annyira büszke múltjára és történelmére, mint sokszínű és befogadó mivoltára. A pécsiek sokszor bizonyították már, hogy mennyire toleránsak, és képesek kiállni a kisebbségek jogaiért.

Frakciószövetségünk ezért azt kéri mind a rendezvény szervezőitől és résztvevőitől, mind az attól távolmaradó pécsiektől, hogy őrizzék meg a város méltóságát, és tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy az esemény nyugodt keretek között tudjon lezajlani” – írták a közleményben.