Összesen 197 árusítóhelyet alakítanak ki, ahol áramvételi lehetőség is lesz
Címlap Közélet Ilyen is van:...
Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Közeleg a nagy nap: július 8-án megnyitja kapuit az új pécsi vásárcsarnok.

Ennek apropóján szólalt meg Csizmadia Péter, a Fidesz közgyűlési frakcióvezetője, aki büszke arra, hogy 2015-ben részt vehetett azon a találkozón, amelyen Páva Zsolt polgármester és Orbán Viktor miniszterelnök aláírta a beruházást lehetővé tevő Modern városok program pécsi szerződését, hiszen akkor eldőlt, hogy a pécsieknek belátható időn belül korszerű, XXI. századi vásárcsarnoka lesz.

Külön öröm, hogy még az előző ciklusban, gazdasági bizottsági elnökként és képviselőként részese lehettem a megvalósulás valamennyi döntésének: a tervezéstől a kivitelező megbízásáig. Köszönet a baloldali városvezetésnek, hogy korábbi kampányígéretükkel ellentétben nem állították le ezt a beruházást és egy év tétlenkedés után végül ők is a vásárcsarnok ügye mellé álltak. Ezzel a bölcs döntésükkel ők is a siker részeseivé váltak

– fogalmazott a képviselő.