Címlap Közélet Íme a pécsi é...

Íme a pécsi és baranyai iskolák, ahol lesznek iskolaőrök

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Szeptembertől számos pécsi és baranyai iskolában is ott lesznek az őrök. Az intézmények maguk kérhetik mindezt. Mutatjuk a listát.

Az Országgyűlés 2020. július 3-án fogadta el az iskolaőrség bevezetésére vonatkozó törvényjavaslatot, így 2020 szeptemberében az erre kijelölt köznevelési és szakképzési intézményekben elkezdheti működését az iskolaőri hálózat.

A törvényjavaslat parlamenti vitája során abban minden párt egyetértett, hogy nincs helye az iskolában semmiféle erőszaknak, sem a diákok között, sem a pedagógusok és a diákok között nem tűrhető ennek semmilyen formája.

Az iskolaőrség külön rendészeti szervként, a rendőrség irányítása alatt jön létre, feladata azon intézmények belső rendjének fenntartása lesz, amelyekben erre leginkább szükség van – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI).

Az állami intézményfenntartók felmérése és az intézményvezetők kérése alapján

az ősszel 491 állami fenntartású intézmény feladatellátási helyén indul el az iskolaőrség működése, ezek közül 288 köznevelési és 203 szakképzési intézmény.

Számos pécsi és baranyai intézmény van a listán.

Pécsi Apáczai Csere János Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium, Alapfokú Művészeti iskola 2. Sz. Általános Iskolája
Pécsi Bánki Donát Utcai Általános Iskola
Pécsi Bártfa Utcai Általános Iskola
Pécsi Illyés Gyula Általános Iskola
Pécsi Meszesi Általános Iskola
Pécsi Meszesi Általános Iskola Vasas-Hirdi Általános Iskolája
Pécsi Meszesi Általános Iskola Vasas-Hirdi Általános Iskolája
Pécsi Szieberth Róbert Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Az intézményi kör a későbbiekben változhat, előfordulhat, hogy egy intézményben egy idő után okafogyottá válik az iskolaőr jelenléte, míg más iskola – amennyiben ezt kéri – bekerülhet az iskolaőrség által érintett intézményi körbe – közölte a tárca.

A teljes lista így néz ki:

SorszámIntézmény, feladatellátási hely neveIntézmény címe
1Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola Belvárosi Általános Iskolája6300 Kalocsa, Szent István király út 12-14.
2Miskei Tóth Menyhért Általános Iskola6343 Miske, Templom tér 16.
3Sugovica Sportiskolai Általános Iskola Malom utcai telephelye6500 Baja, Malom utca 15.
4Érsekvadkerti Petőfi Sándor Általános Iskola2659 Érsekvadkert Eötvös utca 1.
5Érsekvadkerti Petőfi Sándor Általános Iskola Rákóczi úti Telephelye2659 Érsekvadkert, Rákóczi út 149.
6Dejtári Mikszáth Kálmán Általános Iskola2649 Dejtár Iskola utca 1.
7Dejtári Mikszáth Kálmán Általános Iskola Szondi György Tagiskolája2646 Drégelypalánk Fő út 7.
8Nógrádmegyeri Mikszáth Kálmán Általános Iskola3132 Nógrádmegyer Petőfi út 140.
9Őrhalmi József Attila Általános Iskola2671 Őrhalom Rákóczi út 33.
10Ráday Gedeon Általános Iskola3188 Ludányhalászi Rákóczi út 119.
11Rimóci Szent István Általános Iskola3177 Rimóc Szécsényi út 4.
12Rimóci Szent István Általános Iskola Hunyadi Utcai Telephelye3177 Rimóc, Hunyadi út 6-8.
13Tereskei Általános Iskola2652 Tereske Kossuth utca 84.
14Tereskei Általános Iskola Telephelye2652 Tereske, Kossuth utca 80/B.
15Varsányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola3178 Varsány Szécsényi út 1
16Pusztai Ferenc Általános Iskola8471 Káptalanfa Kossuth utca 85.
17Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola5900 Orosháza, Vörösmarty utca 4.
18Békéscsabai Szent László Utcai Általános Iskola5600 Békéscsaba, Szent László utca 17. 
19Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola Czina Sándor Tagintézménye5900 Orosháza, Ifjúság utca 7. 
20Budapest IX. Kerületi József Attila Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola1095 Budapest, Mester u. 67.
21Budapest VIII. Kerületi Németh László Általános Iskola1084 Budapest, Német u. 14.
22Erzsébetvárosi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Szakgimnázium 1073 Budapest, Kertész u. 30.
23Ferencvárosi Sport Általános Iskola és Gimnázium1096 Budapest, Telepy u. 17.
24Lakatos Menyhért Általános Iskola és Gimnázium1086 Budapest, Bauer Sándor utca 6-8.
25Berettyóújfalui II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola4100 Berettyóújfalu, Rákóczi utca 1.
26Diószegi Lajos Általános Iskola4212 Hajdúszovát, Makláry Pap Mór utca 2.
27Pocsaji Lorántffy Zsuzsanna Általános Iskola4125 Pocsaj, Nagy  utca 41
28Szerepi Kelemen János Általános Iskola4163 Szerep, Kossuth utca 5-7.
29Szűcs Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola4172 Biharnagybajom, Rákóczi utca 28.
30Mátray Gábor Általános Iskola2760 Nagykáta, Jászberényi út 76.
31Tápióbicskei Földváry Károly Általános Iskola2764 Tápióbicske, Rákóczi út 82.
32Tápiószelei Blaskovich János Általános Iskola2766 Tápiószele, Széchenyi utca 20. 
33Nagykőrösi Kossuth Lajos Általános Iskola2750 Nagykőrös, Kinizsi utca 4.
34Debreceni József Attila Általános Iskola4030 Debrecen, Monostorpályi u. 63.
35Kiss Zoltán Általános Iskola4288 Újléta, Magyar utca 22. 
36Budapest XXI. Kerületi Lajtha László Általános Iskola1215 Budapest, Csete Balázs utca 1-11.
37Bagi Arany János Általános Iskola2191 Bag, Szent András u. 41.
38Dányi Széchenyi István Általános Iskola2118 Dány, Szent Imre tér 1.
39Turai Hevesy György Általános Iskola2194 Tura, Hevesy u.1
40Mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola2422 Mezőfalva, József nádor utca 13.
41Sárbogárdi Mészöly Géza Általános Iskola7000 Sárbogárd, József A. u. 14.
42Sárkeresztúri Általános Iskola8125 Sárkeresztúr, Kossuth Lajos utca 64.
43Sárkeresztúri Általános Iskola8125 Sárkeresztúr, Hősök tere 10.
44Sárszentmiklósi Általános Iskola7003 Sárbogárd, Köztársaság út 171-173.
45Egri Arany János Általános Iskola, Szakiskola és Kollégium3300 Eger,
Iskola út 3.
46Erdőteleki Mikszáth Kálmán Általános Iskola3358 Erdőtelek,
Fő utca 111.
47Erdőteleki Mikszáth Kálmán Általános Iskola Tarnazsadányi Tagiskolája3283 Tarnazsadány, József Attila tér 3.
48Hanyi-menti Általános Iskola3371 Átány, Szabadság u. 2-8.
49Hevesi Körzeti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Hevesi József Tagiskolája3360 Heves,
Fő út 16.
50Kerecsendi Magyary Károly Általános Iskola3396 Kerecsend, Bereksori utca 2.
51Kiskörei Vásárhelyi Pál Általános Iskola3384 Kisköre, Széchenyi István út 42.
52Nagy Zoltán Általános Iskola3295 Erk,
Fő tér 4.
53Poroszlói Vass Lajos Általános Iskola3388 Poroszló, Alkotmány út 3.
54Érdi Móra Ferenc Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény2030 Érd, Holló tér 1.
55Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola2030 Érd, Fácán köz 1.
56Tárnoki II.Rákóczi Ferenc Sportiskolai Általános Iskola2461 Tárnok, Iskola u. 1.
57Érdi Móra Ferenc Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény2030 Érd, Holló tér 1.
58Óbudai Nagy László Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola1032 Budapest, Zápor utca 90.
59Czabán Általános Iskola1152 Budapest, Széchenyi tér 13. 
60Pilismaróti Bozóky Mihály Általános Iskola2028 Pilismarót, Rákóczi u. 14.
61Tokodaltárói Gárdonyi Géza Általános Iskola2532 Tokodaltáró, Vajaskúti dűlő 6.
62Győri Kossuth Lajos Általános Iskola9025 Győr, Kossuth Lajos utca 13.
63Győri Radnóti Miklós Általános Iskola Gyepszél úti telephelye9025 Győr, Gyepszél utca 2.
64Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola5630 Békés, József Attila utca 12.
65Sarkadi Általános Iskola5720 Sarkad, Kossuth utca 17.
66Tüköry Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola5516 Körösladány, Wenckheim utca 6/4.
67Ványai Ambrus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola5510 Dévaványa, Vörösmarty Mihály utca 4-6.
68Földi János Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola4242 Hajdúhadház, Bocskai tér 14
69Polgári Vásárhelyi Pál Általános Iskola4090 Polgár, Zólyom utca 14.
70Fáy András Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola3240 Parád, Kossuth út 123. 
71Gyöngyösi Egressy Béni Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola3200 Gyöngyös, Iskola utca 1.
72Gyöngyösoroszi Árpád Fejedelem Általános Iskola3211 Gyöngyösoroszi, Jókai Mór utca 1. 
73Gyöngyöspatai Nekcsei Demeter Általános iskola3035 Gyöngyöspata, Fő út 49-51. 
74Kisnánai Szent Imre Általános Iskola3264 Kisnána, Petőfi Sándor utca 34.
75Nagyfügedi Arany János Általános Iskola3282 Nagyfüged, Kossuth Lajos út 9.
76Országh Kristóf Általános Iskola3332 Sirok, Borics Pál út 2.
77Pétervásárai Tamási Áron Általános Iskola3250 Pétervására, Szabadság tér 12. 
78Recski Jámbor Vilmos Általános Iskola3245 Recsk, Kossuth út 142.
79Utassy József Általános Iskola3258 Tarnalelesz, Fedémesi út 10. 
80Csete Balázs Általános Iskola5137 Jászkisér, Petőfi Sándor út 1.
81Jászapáti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola5130 Jászapáti, István király út 12.
82Jászladányi Móra Ferenc Általános Iskola5055 Jászladány, Hősök tere 7.
83Jászsági Apponyi Albert Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola5100 Jászberény, Bajcsy-Zsilinszky utca 1.
84Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola II. Rákóczi Ferenc Tagiskolája7400 Kaposvár, Kanizsai u. 67.
85Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kinizsi Lakótelepi Tagiskolája7400 Kaposvár, Búzavirág u. 21.
86Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kinizsi Toponári Tagiskolája7400 Kaposvár, Toponári u. 62.
87Somogyjádi Illyés Gyula Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Mernyei Tagiskolája7453, Mernye Kossuth L. tér 3.
88Szennai Fekete László Általános Iskola Kaposfői Tagintézménye7523 Kaposfő, Kossuth L. u. 206.
89Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola, Fejlesztő Nevelés-Oktatást Végző Iskola, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény7400 Kaposvár, Bárczi Gusztáv utca 2.
90Barcsi Arany János Általános Iskola7570 Barcs, Hősök tere 6.
91Barcsi Szivárvány Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola,Készségfejlesztő Iskola, Fejlesztő Nevelést-Oktatást Végző Iskola, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény7570 Barcs, Széchenyi István utca 2.
92Csökölyi Általános Iskola7526 Csököly, Petőfi Sándor utca 101.
93Csurgói Eötvös József Általános Iskola8840 Csurgó, Kossuth utca 3.
94Csurgói Eötvös József Általános Iskola Arany János Általános Iskolája7515 Somogyudvarhely, Kossuth utca 19.
95Csurgói Eötvös József Általános Iskola II.Rákóczi Ferenc Általános Iskolája8840 Csurgó, Rákóczi utca 61.
96Drávamenti Körzeti Általános Iskola Darányi Tagiskolája7988 Darány, Rákóczi út 92.
97Gábor Andor Általános Iskola7584 Babócsa, Rákóczi utca 3.
98Homokszentgyörgyi I. István Általános Iskola Arany János Tagintézménye7535 Lad, Szabadság tér 23.
99Iharosberényi Körzeti Általános Iskola8725 Iharosberény, Hársfa utca 3.
100Kavulák János Általános Iskola7516 Berzence, Virág utca 10.
101Nagyatádi Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagintézménye7500 Nagyatád, Árpád utca 2.
102Nagyatádi Bárdos Lajos Sport Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola7500 Nagyatád, Baross Gábor utca 4.
103Révkomáromi János Általános Iskola7541 Kutas, Petőfi Sándor utca 80/A.
104Somssich Imre Általános Iskola7432 Hetes, Vikár Béla utca 1.
105Szász Endre Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola7255 Nagyberki, Ifjúság utca 1.
106Szentbalázsi Körzeti Általános Iskola7472 Szentbalázs, Fő utca 33.
107Taszári Körzeti Általános Iskola7261 Taszár, Vörösmarty utca 4.
108Taszári Körzeti Általános Iskola7272 Gölle, Árpád utca 23.
109Fegyverneki Móra Ferenc Általános Iskola5231 Fegyvernek, Szent Erzsébet út 31.
110Karcagi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Kováts Mihály Általános Iskolai Tagintézménye5300 Karcag, Kálvin utca 9.
111Kunmadarasi Általános Iskola5321 Kunmadaras, Kossuth tér 5.
112Vasvár Úti Általános Iskola3600 Ózd, Vasvár út 37/A.
113Bódvaszilasi Körzeti Általános Iskola3763 Bódvaszilas, Petőfi Sándor út 10.
114Bódvaszilasi Körzeti Általános Iskola Tornanádaskai Tagiskolája3767 Tornanádaska, Kossuth Lajos út 1.
115Borsodi Általános Iskola3780 Edelény, Borsodi út 150.
116Gvadányi József Általános Iskola3733 Rudabánya, Petőfi Sándor utca 22.
117Ózdi Árpád Vezér Általános Iskola3600 Ózd, Árpád vezér út 13.
118Ózdi Petőfi Sándor Általános Iskola3600 Ózd, Petőfi út 18-20.
119Péczeli József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola3630 Putnok, Gárdonyi Géza út 1.
120Rakacai Általános Iskola3825 Rakaca, Ady Endre út 3.
121Sajókazai Balassi Bálint Általános Iskola3720 Sajókaza, Ady Endre út 2.
122Sajóvárkonyi Általános Iskola3600 Ózd, Mekcsey István út 205.
123Serényi László Általános Iskola3630 Putnok, Bajcsy-Zsilinszky Endre út 28.
124Helvécia-Ballószög Általános Iskola Feketeerdői Általános Iskolája6034 Helvécia, Korhánközi dűlő 1.
125Kecskeméti Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Juhar Utcai Óvodája, Általános Iskolája, Szakiskolája, Készségfejlesztő Iskolája és Kollégiuma6000 Kecskemét, Juhar utca 23.
126Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Damjanich János Általános Iskolája6000 Kecskemét, Cserhát utca 1.
127Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Tóth László Általános Iskolája6000 Kecskemét, Czollnert tér 1.
128Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskola Hunyadi János Általános Iskolája6000 Kecskemét, Kandó Kálmán utca 14.
129Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola Móra Ferenc Általános Iskolája6000 Kecskemét, Forradalom utca 1.
130Kerekegyházi Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola6041 Kerekegyháza, Szent István  tér 6.
131Kiskunfélegyházi Darvas Általános Iskola6100 Kiskunfélegyháza, Darvas tér 10.
132Kiskunmajsai Arany János Általános Iskola6120 Kiskunmajsa, Fő utca 69-71.
133Lajosmizsei Fekete István Sportiskolai Általános Iskola6050 Lajosmizse, Szabadság tér 13.
134Jánoshalmi Hunyadi János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola6440 Jánoshalma, Béke tér 11.
135Kiskunhalasi Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda és Általános Iskola6400 Kiskunhalas, Köztársaság utca 17.
136Kiskunhalasi Kertvárosi Általános Iskola6400 Kiskunhalas, Nyírfa utca 23.
137Varga Domokos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola6090 Kunszentmiklós, Damjanich utca 7.
138Baktalórántházi Reguly Antal Általános Iskola4561 Baktalórántháza, Petőfi utca 4.
139Demecseri Oktatási Centrum Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola4516 Demecser, Szabolcs vezér út 4.
140DOC Középiskola és Általános Iskola Demecseri Általános Iskolája, Alapfokú Művészeti Iskolája 4516 Demecser, Szabolcs vezér út 8.
141Lónyay Menyhért Általános Iskola4623 Tuzsér, Lónyay út 1.
142Papi Kölcsey Ferenc Általános Iskola Aranyosapáti Tagiskolája4634 Aranyosapáti, Petőfi út 4.
143Patay István Általános Iskola4564 Nyírmada, Honvéd út 36-38.
144Budapest XIII. Kerületi Ének-zenei és Testnevelési Általános Iskola1134 Budapest. Dózsa György út 136.
145Budapest XIV. Kerületi Széchenyi István Általános Iskola1147 Budapest, Telepes utca 32.
146Hungária Általános Iskola és Kollégium1192 Budapest, Hungária út 36.
147Budapest XX. Kerületi Zrínyi Miklós Általános Iskola1205 Budapest, Mártírok útja 47. 
148Encsencs-Penészlek-Nyírvasvári Általános Iskola4374 Encsencs, Fő utca 68.
149Hodászi Kölcsey Ferenc Általános Iskola4334 Hodász, Széchenyi István utca 1-3.
150Németh Lili Általános Iskola4755 Ököritófülpös, Kossuth Lajos utca 57/A.
151Nyírcsaholyi Benedek Elek Általános Iskola4356 Nyírcsaholy, Hunyadi János út 25.
152Nyírkátai Vörösmarty Mihály Általános Iskola4333 Nyírkáta, Hodászi utca 3.
153Nyírmihálydi Petőfi Sándor Általános Iskola4363 Nyírmihálydi, Zrínyi út 11-13.
154Ópályi Jókai Mór Általános Iskola4821 Ópályi, Kálvin János tér 10.
155Mezőkövesdi Általános Iskola3400 Mezőkövesd, Hősök tere 14.
156Mezőkeresztesi Kossuth Lajos Általános Iskola3441 Mezőkeresztes, Összekötő utca 28.
157Bükkalja Általános Iskola3412 Bogács, Alkotmány út 54.
158Bükkalja Általános Iskola Móra Ferenc Tagiskolája3411 Szomolya, Széchenyi út 1/a.
159Dr. Mészáros Kálmán Általános Iskola3467 Ároktő, Széchenyi u. 6/B.
160Hejőbábai Zrínyi Ilona Általános Iskola3593 Hejőbába, Fő út 15.
161Hejőpapi Általános Iskola3594 Hejőpapi, Templom u. 2.
162Kesznyéteni Móra Ferenc Általános Iskola3579 Kesznyéten, Szabadság u. 13-15.
163Mezőcsáti Egressy Béni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola3450 Mezőcsát, Szent István út 35. 
164Sályi Gárdonyi Géza Általános Iskola3425 Sály, Tél út 2/a.
165Szentistváni István Király Általános Iskola3418 Szentistván, Hősök tere 1.
166Alsózsolcai Herman Ottó Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola3571 Alsózsolca, Kassai u. 23.
167Alsózsolcai Herman Ottó Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Benedek Elek Tagiskolája3571 Alsózsolca, Kossuth L. u. 164-166.
168Görgey Artúr Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola3562 Onga, Görgey u. 2.
169Miskolci II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola3532 Miskolc, Zoltán u. 5.
170Miskolci II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Győri Kapui Tagiskolája3532 Miskolc, Miklós u. 13.
171Gyáli Zrínyi Miklós Általános Iskola 2360 Gyál, Kossuth Lajos utca 48-52. 
172Gyáli Zrínyi Miklós Általános Iskola Telephelye2360 Gyál, Rákóczi Ferenc utca 44.
173Gyömrői Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola, Kollégium és Fejlesztő Nevelés – Oktatást Végző Iskola 2230 Gyömrő,
Üllői út 26.
174Huszka Hermina Általános Iskola2377 Örkény,
Bartók Béla utca 58.
175Monorierdei Fekete István Általános Iskola2213 Monorierdő, Szabadság út 43.
176Nemzetőr Általános Iskola2200 Monor, Nemzetőr utca 22-26.
177Tatárszentgyörgyi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola2375 Tatárszentgyörgy, Kossuth Lajos utca 10.
178Ócsai Halászy Károly Általános Iskola2364 Ócsa, Bajcsy-Zsilinszky utca 52.
179Gyáli Bartók Béla Általános Iskola2360 Gyál, Bartók Béla utca 75.
180Gubányi Károly Általános Iskola2721 Pilis, Kossuth Lajos út 30.
181Monori Kossuth Lajos Általános Iskola2200 Monor, Kossuth Lajos út 98.
182Hevesi Sándor Általános Iskola8800 Nagykanizsa, Hevesi utca 2.
183Galamboki Általános Iskola8754 Galambok, Petőfi Sándor utca 2.
184Sármelléki Általános Iskola8391 Sármellék, Zala u. 1.
185Somssich Antal Általános Iskola8751 Zalakomár, Tavasz utca 15
186Szivárvány Óvoda, Fejlesztő Nevelés-Oktatást Végző Iskola, Általános Iskola, Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény8800 Nagykanizsa, Rózsa u. 9.
187Térségi Általános Iskola, Szakközépiskola és Kollégium8756 Csapi, Petőfi utca 5-7
188Zalaapáti Gábor Áron Általános Iskola8741 Zalaapáti, Deák F. u. 2.
189Zöldmező Utcai Óvoda, Általános Iskola, Fejlesztő Nevelés-Oktatást Végző Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola, Kollégium és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény8360 Keszthely, Zöldmező u.2.
190Csóthi Géza Általános Iskola8558 Csót, Rákóczi Ferenc utca 29.
191Devecseri Gárdonyi Géza Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola8460 Devecser, Várkert 1.
192Pápai Weöres Sándor Általános Iskola8500 Pápa, Teleki utca 2.
193Somlóvásárhelyi Széchenyi István általános Iskola8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 17.
194Benedek Elek Német Nemzetiségi Általános Iskola7696 Hidas, Kossuth Lajos utca 31.
195Komlói Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola és Kollégium7300 Komló, Tompa Mihály u. 14. 
196Kökönyösi Gimnázium Gagarin Általános Iskolája7300 Komló, Bányász u. 1. 
197Liszt Ferenc Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola7695 Mecseknádasd, Liszt Ferenc utca 75/1.
198Pécsi Apáczai Csere János Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium, Alapfokú Művészeti iskola 2. Sz. Általános Iskolája7632 Pécs, Apáczai Csere János körtér 1. B ép.
199Pécsi Bánki Donát Utcai Általános Iskola7633 Pécs, Bánki Donát u. 2.
200Pécsi Bártfa Utcai Általános Iskola7627 Pécs, Bártfa utca 5.
201Pécsi Illyés Gyula Általános Iskola7636 Pécs, Málom-hegyi út 1.
202Pécsi Meszesi Általános Iskola7629 Pécs, Komlói út 58.
203Pécsi Meszesi Általános Iskola Vasas-Hirdi Általános Iskolája7691 Pécs, Bencze József utca 13/1.
204Pécsi Meszesi Általános Iskola Vasas-Hirdi Általános Iskolája7693 Pécs, Hirdi út 20.
205Pécsi Szieberth Róbert Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola7630 Pécs, Zsolnay Vilmos u. 90.
206Szalántai Általános Iskola7811 Szalánta Hunyadi u. 43.
207Bartók Térségi Általános Iskola Kossuth Lajos Tagintézménye3078 Bátonyterenye, Jászai u. 2.
208Bartók Térségi Általános Iskola Madách Imre Tagintézménye3077 Mátraverebély, Ady E. u. 30.
209Bátonyterenyei Bartók Béla Térségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola3070 Bátonyterenye, Iskola u. 10.
210Ecsegi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola3053 Ecseg, Béke út 45.
211Héhalmi Általános Iskola3041 Héhalom, Hősök tere 2.
212Jobbágyi Fáy András Általános Iskola3063 Jobbágyi, Iskola utca 2-4.
213Kállói II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola2175 Kálló, Szent István király utca 10.
214Karancssági I. István Általános Iskola3163 Karancsság, Kossuth út 27.
215Mocsáry Antal Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola3182 Karancslapujtő, Rákóczi út 70.
216Platthy József Általános Iskola3183 Karancskeszi, Diák út 2.
217Platthy József Általános Iskola Tagintézménye3187 Litke, Arany János út 6.
218Salgótarjáni Általános Iskola Arany János Tagiskolája3104 Salgótarján, Budapesti út 66.
219Salgótarjáni Általános Iskola Dornyay Béla Tagiskolája3100 Salgótarján, Forgách Antal út 1.
220Salgótarjáni Általános Iskola Petőfi Sándor Tagiskolája3100 Salgótarján, Acélgyári út 24.
221Kántor Mihály Általános Iskola3973 Cigánd, Iskola utca 8.
222Kazinczy Ferenc Általános Iskola Esze Tamás Tagintézménye3980 Sátoraljaújhely, Esze Tamás utca 14.
223Kazinczy Ferenc Általános Iskola Jókai Mór Tagintézménye3980 Sátoraljaújhely, Jókai Mór utca 13.
224Kenézlői Általános Iskola3955 Kenézlő, Kárpát út 1-3.
225Pécsvárady Botond Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola, Fejlesztő Nevelést-Oktatást Végző Iskola, Kollégium és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény3950 Sárospatak, Nagy Lajos utca 10.
226Ricsei II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola3974 Ricse, Kossuth utca 3.
227Sánta Erzsébet Általános Iskola3971 Tiszakarád, Ifjúság utca 14.
228Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola3950 Sárospatak, Petőfi u. 1.
229Vilmányi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola3891 Vilmány, Fő út 98.
230Festetics Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola8719 Böhönye Fő u. 2.
231Siófoki Széchenyi István Általános Iskola8600 Siófok Kele u. 33
232Doborjáni Ferenc Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola, Kollégium9400 Sopron, Brennbergi út 82.
233Lackner Kristóf Általános Iskola9400 Sopron, Révai Miklós utca 2.
234Batthyány Fülöp Gimnázium és Általános Iskola8130 Enying, Kossuth Lajos utca 55.
235Velencei Dr. Ranschburg Jenő Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény2481 Velence, Bárczi Gusztáv utca 4-6.
236Alsóvadászi Tompa Mihály Általános Iskola3811 Alsóvadász, Fő út 68.
237Baktakéki Körzeti Általános Iskola3836 Baktakék, József Attila út 10.
238Baktakéki Körzeti Általános Iskola Csenyétei Tagintézménye3837 Csenyéte, Rákóczi út 9.
239Béres Ferenc Általános Iskola3821 Krasznokvajda, Béke utca 12.
240Csobaji Általános Iskola3927 Csobaj, Hunyadi út 29.
241Encsi Zrínyi Ilona Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola3860 Encs, Táncsics Mihály út 4.
242Encsi Zrínyi Ilona Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Bem József Utcai Telephelye3860 Encs, Bem József utca 2.
243Encsi Zrínyi Ilona Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Fügödi Tagintézménye3860 Encs, Fő út 69.
244Felsővadászi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola3814 Felsővadász, Rákóczi tér 1.
245Fogarasi János Általános Iskola3831 Kázsmárk, Fő út 79.
246Forrói Gárdonyi Géza Általános Iskola3849 Forró, Fő út 131.
247Göőz József Általános Iskola3841 Aszaló, Rákóczi út 72.
248Hernádvécsei Körzeti Általános Iskola3874 Hernádvécse, Petőfi út 14/a.
249Megyaszói Mészáros Lőrinc Körzeti Általános Iskola3718 Megyaszó, Fő út 24.
250Mezőzombori Kölcsey Ferenc Általános Iskola3931 Mezőzombor, Kölcsey Ferenc út 7.
251Novajidrányi Kölcsey Ferenc Általános Iskola3872 Novajidrány, Béke tér 4.
252Prügyi Móricz Zsigmond Általános Iskola3925 Prügy, Kinizsi út 2.
253Szalaszendi Körzeti Általános Iskola3863 Szalaszend, József Attila út 7/A.
254Szikszói Móricz Zsigmond Általános Iskola3800 Szikszó, Bethlen Gábor utca 1. 
255Taktaharkányi Apáczai Csere János Általános Iskola3922 Taktaharkány, Vörösmarty utca 8.
256Taktakenézi Petőfi Sándor Általános Iskola3924 Taktakenéz, Fő út 18. 
257Taktaszadai Móra Ferenc Általános Iskola3921 Taktaszada, Kossuth utca 64.
258Tarcali Klapka György Általános Iskola3915 Tarcal, Árpád utca 1.
259Tiszalúci Arany János Általános Iskola3565 Tiszalúc, Hársfa utca 13.
260Ráckevei Árpád Fejedelem Általános Iskola2300 Ráckeve, Kölcsey u. 7.
261Dél-Zselic Általános Iskola Somogyapáti Általános Iskolája7922 Somogyapáti, Fő u. 89.
262Drávasztárai Általános Iskola7960 Drávasztára, Zrínyi M. u. 64.
263Hetvehelyi Általános Iskola7681Hetvehely, Rákóczi u. 30.
264Kiss Géza Magyar-Horvát Kétnyelvű Nemzetiségi Általános Iskola és Zeneiskola-Alapfokú Művészeti Iskola7960 Sellye, Bodonyi N. u. 10.
265Magyarmecskei Általános Iskola7954 Magyarmecske, Petőfi S. u. 96
266Mindszentgodisai Általános Iskola7391 Mindszentgodisa, Kossuth u. 71.
267Nagypeterdi Általános Iskola7912 Nagypeterd, Kossuth utca 47.
268Sásdi Általános Iskola7370 Sásd, Szent Imre u. 29-31.
269Szentlőrinci Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola7940 Szentlőrinc, Ifjúság útja 5.
270Szentlőrinci Általános Iskola Zsigmond Király Általános Iskola Tagintézménye7951 Szabadszentkirály, Ady Endre u. 37
271Szentlőrinci Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola és Kollégium7940, Szentlőrinc, Kodolányi János utca 13. 
272Vásárosdombói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola7362 Vásárosdombó, Szabadság tér 16.
273Tiszakürti Körzeti Általános Iskola5471 Tiszakürt, Fő utca 2.
274Szombathelyi Váci Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola9700 Szombathely, Váci Mihály utca 11.
275Dombóvári Belvárosi Általános és Alapfokú Művészeti Iskola 7200 Dombóvár, Hunyadi tér 23.
276Ozorai Illyés Gyula Általános Iskola7086 Ozora, Szabadság tér 11.
277Ácsi Gárdonyi Géza Általános Iskola2941 Ács, Fő utca 88.
278Oroszlányi József Attila Általános Iskola2840 Oroszlány, Táncsics Mihály út 42.
279Kertvárosi Általános Iskola Verebély László utcai telephelye2800 Tatabánya, Verebély László utca 1.
280Óvárosi Általános Iskola Béke utcai Telephelye2800 Tatabánya, Béke utca 1.
281Sashegyi Sándor Általános Iskola, Gimnázium és Rendészeti Szakközépiskola2013 Pomáz, Iskola utca 2.
282Izbégi Általános Iskola2000 Szentendre, Mária utca 1.
283Váci Földváry Károly Általános Iskola2600 Vác, Nagymező utca 14.
284Váci Árpád Fejedelem Általános Iskola2600 Vác, Árpád köz 1.
285Gyulaffy László Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola8412 Veszprém, Vízi utca 24.
286Békefi Antal Általános Iskola8430 Bakonyszentkirály, Iskola tér 9.
287Hajmáskéri Gábor Áron Általános Iskola8192 Hajmáskér, Iskola utca 1.
288Lenti Vörösmarty Mihály Általános Iskola8960 Lenti, Vörösmarty utca 30.