Címlap Gazdaság Jó hír: nem k...

Jó hír: nem kell költözniük a vásárcsarnok árusainak!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A vásárcsarnok valamennyi jelenlegi árusára vonatkozó, az új létesítménybe költözés részleteit egységes elvek mentén szabályozó ajánlati koncepcióról tárgyalt a pécsi városvezetés a vásárcsarnok árusainak képviselőivel – közölte az önkormányzat.

Nem kell költözniük a bérlőknek

Folytatódott a vásárcsarnok bérlőinek képviselőivel kezdeményezett tárgyalássorozat a Városházán. A párbeszéd még tavaly ősszel indult, amikor kiderült, a 2019 előtti csúszások miatt időben összeérhet az új vásárcsarnok építése és a régi csarnok felújítása. Emiatt felmerült, hogy az árusoknak ideiglenes helyszínre kell költözni. Az egyeztetésen megerősítették, hogy az új vásárcsarnok építkezése továbbra is jó ütemben halad, így nem lesz szükség ideiglenes árusítóhely kialakítására.

Ajánlatot tett a vagyonhasznosító

A megbeszélésen elhangzott, hogy a PVh kialakította a régi bérlők új vásárcsarnokba költözésére vonatkozó ajánlatát. Ez tartalmazza az árusoktól beérkezett javaslatok legnagyobb részét és egységes díjszabási elveken nyugszik. Az árusok elsöprő többsége szeretne átköltözni az új csarnokba, tőlük a következő hetekben vár visszajelzést a PVh a részükre adott ajánlattal kapcsolatban.

A visszajelzéseket követően már csak minimális egyeztetésre van szükség ahhoz, hogy véglegessé váljanak az átköltözés feltételei. Júliustól így megkezdődhet az új bérlet alapfeltételeit rögzítő előszerződések megkötése, ezzel lesz tartható az a korábbi megállapodás, amely szerint 2021 nyár végéig kell az új csarnokba költözés feltételeiről megállapodni.

Őstermelői pályázatot hirdetnek

A fennmaradó szabad helyeket két módon tervezi értékesíteni a PVh. Az őstermelők nyújtotta kínálat színesítése érdekében további partnereket tervez bevonni a cég a meglévő, több mint 100 őstermelői bérlő mellé. Számukra őstermelői pályázatot hirdet a PVh, míg a további árusítóhelyek kapcsán liciteljárás indul. Az új csarnokban egységes és átlátható bérleti díjakat alkalmaz majd a PVh, és a rezsiköltségek tekintetében annak ellenére sem várható jelentős emelkedés a jelenlegi szinthez képest, hogy az épület magasabb szolgáltatási színvonalat nyújt majd a régihez képest.