Címlap Közélet Belénessy Csa...

Belénessy Csaba lovagkeresztet kapott, kitüntették Miseta Attila rektort is

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Magyarország kormánya a nemzeti ünnep, március 15. alkalmából Magyarország Kiváló Művésze, Magyarország Érdemes Művésze és Magyarország Babérkoszorúja díjakat adományozott. A lista a Magyar Közlöny hétfői számában jelent meg.

Magyarország Érdemes Művésze díjat kapott mások mellett Pozsgai Zsolt Balázs Béla-díjas rendező, dráma- és forgatókönyvíró, valamint Vincze Balázs Harangozó Gyula-díjas táncművész, koreográfus.

Belénessy Csaba újságíró a hazai közszolgálati média újságírójaként, szerkesztőjeként és vezetőjeként végzett közel négy évtizedes, értékteremtő munkája, valamint kommunikációs szakemberként folytatott sokszínű tevékenysége elismeréseként a Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetésben részesült.

A Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozata kitüntetést kapta meg Miseta Attila János (képünkön), a Pécsi Tudományegyetem rektora, az Általános Orvostudományi Kar Laboratóriumi Medicina Intézetének igazgatója, egyetemi tanára a pécsi orvos- és egészségtudományi képzések, illetve a laboratóriumi medicina fejlesztése, valamint a helyi betegellátás hatékonyságának növelése érdekében végzett kimagasló, példaértékű szakmai tevékenysége elismeréseként.

Ugyanezt a kitüntetést veheti át dr. Visegrády Antal András jogász, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Pécsi Tudományegyetem professor emeritusa a jogtudomány számos területére kiterjedő közel öt évtizedes, hazai és nemzetközi szinten egyaránt nagyra becsült kutatói-oktatói munkája, valamint hiánypótló tankönyvek és publikációk sorát magába foglaló, nagy hatású tudományos életműve elismeréseként.

A Magyar Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozata kitüntetést kapta Farkas István Péter Liszt Ferenc-díjas harsonaművész, a Pécsi Tudományegyetem professor emeritusa;

dr. Korpa Csaba mérnök-fizikus, a  Magyar Tudományos Akadémia doktora, a  Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar Fizikai Intézete Elméleti Fizika Tanszékének egyetemi tanára az elméleti magfizika területén folytatott kutatói munkája, valamint a  pécsi egyetemi elméleti fizikai oktatás fejlesztésében és a tanárképzésben vállalt jelentős szerepe elismeréseként;

dr. Nyárády József baleseti sebész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Pécsi Tudományegyetem professor emeritusa; d; Farkas István Péter Liszt Ferenc-díjas harsonaművész, a Pécsi Tudományegyetem professor emeritusa;

dr. Somos Róbert filozófiatörténész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Filozófia, Művészetelméleti és Klasszikus Tanulmányok Intézete Filozófia Tanszékének egyetemi tanára a filozófia- és vallástörténet, ezen belül a patrisztika területén végzett kutatói-oktatói munkája, valamint a Kárpát-medencei filozófusképzésben és tehetséggondozásban, illetve a pécsi filozófiaoktatás megújításában betöltött szerepe elismeréseként.

A Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata díjban részesült
dr. Környei József László, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara Élettani Intézetének egyetemi docense;
Tamasikné Dr. Helyes Zsuzsanna klinikai farmakológus, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézetének egyetemi tanára;
dr. Hegedüs Tibor fizikus, csillagász, a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar Fizikai Intézete Csillagászati Tanszékének vezetője;
dr. Mészáros Lajos Batthyány-Strattmann László-díjas tüdő- és belgyógyász, a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karának emeritus főiskolai tanára.

A Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetésben részesült
Bertók Gábor régész, a Janus Pannonius Múzeum főmuzeológusa;
Gyermánné Vass Ágnes Liszt Ferenc-díjas hegedűművész, a Pannon Filharmonikusok örökös tagja és
dr. Majorné dr. Szabó Zsuzsanna, a Sombereki Közös Önkormányzati Hivatal nyugalmazott jegyzője.

Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató, karnagy, zenepadagógiai és neveléstudományi szakíró, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola főiskolai docense, a Keresztény Neveléstudományi Kutatóműhely vezetője