Címlap Közélet Kiderült, hog...

Kiderült, hogy hol találkozik Orbán Viktor Ferenc pápával

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A találkozót reggel háromnegyed 9-kor tartják. A miniszterelnök és a köztársasági elnök fél órát kapott a katolikus egyházfőtől.

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus titkárságának kérésére közzétették, hogyan alakul majd Ferenc pápa programja, amikor szeptemberben Magyarországra, illetve Budapestre érkezik.

A hivatalos kommüniké alapján Ferenc pápa szeptember 12-én, vasárnap reggel 6 órakor indul el Rómából, majd háromnegyed 8-kor landol a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, ahol egy hivatalos köszöntőt tartanak.

A pápa ezután a Szépművészeti Múzeumba megy, ahol háromnegyed 9-kor találkozik Áder János köztársasági elnökkel és Orbán Viktor miniszterelnökkel.

A program szerint fél órás találkozó ténye azért is hangsúlyos, mert korábban arról jelentek meg hírek, hogy a pápa a közelgő választások miatt nem erőltetné azt, illetve állítólag az is hátráltatta a szervezkedést, hogy a pápának nem tetszik a kormány, illetve Orbán menekültpolitikája.

Ferenc pápa az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) keretében érkezik a magyar fővárosba, ahol majd zárómisét koncelebrál. A katolikus egyházfő ugyanezen a napon, 14:40-kor indul majd tovább Pozsonyba.

(hvg.hu)