Címlap Közélet Kirúgtak egy ...

Kirúgtak egy próbaidős pécsi tanárt, aki a tiltakozó akciók egyik főszervezője (volt)

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Újabb tanárt bocsátottak el az állásából, amiért több alaklommal is részt vett a pedagógusok által szervezett akciókban – tudta meg az ATV Híradó.

A Pécsi Művészeti Szakgimnázium dráma szakos tanárának kedden délelőtt mondtak fel, azonnali hatállyal. A tankerület és az iskola vezetése azzal indokolta a pedagógus munkaviszonyának megszüntetését, hogy túl sok alkalommal vett rész a polgári engedetlenségi akciókban.

A kirúgási hullám első vidéki áldozata most azt fontolgatja, hogy peres eljárás keretein belül harcol az igazáért. A fiatal pécsi tanár volt az eddigi pécsi akciók egyik szervezője, ő konferált a városban tartott tüntetésen, és az iskolájában szerveződött polgári engedetlenségi akciókban is részt vett. Úgy tudni, hogy a pedagógus próbaidős volt, és indoklás nélkül szüntették meg a közalkalmazotti jogviszonyát.

A szakszervezet azt mondta, próbaidős volt, vagyis erre hivatkozással, indoklás nélkül megszüntethették a szerződését, mert próbaideje még nem járt le.

Nagy Erzsébet, a szakszervezet ügyvivője a 24-nek küldött levelében azt írta, az elbocsátott pedagógus volt a pécsi akciók egyik szervezője, a helyi tüntetésen is ő konferált, illetve részt vett iskolájában a polgári engedetlenségben.

„Mivel próbaidős volt, erre hivatkozva indoklás nélkül szüntették meg közalkalmazotti jogviszonyát, tehát őt nem rendkívüli felmentéssel küldték el azonnali hatállyal, hanem a próbaidőre hivatkozva, amikor is mindkét fél indoklás nélkül, azonnali hatállyal megszüntetheti a közalkalmazotti jogviszonyt”

jelezte.

Tölgyfa Gergely, a Pécsi Művészeti Szakgimnázium dráma szakos tanára a 444-nek megerősítette: két nap volt hátra a próbaidejéből, amikor kedd délelőtt azonnali hatállyal felmondtak neki. A felmondásnak hivatalos indoka nem volt, a pedagógus szerint viszont arról lehet szó, hogy

túl sokszor vett részt polgári engedetlenségben a hazai oktatási rendszer állapota miatt.

Tölgyfa azt mondja, korábban többször is gyakoroltak nyomást rá és tiltakozó kollégáira, és megpróbálták arra is rávenni, hogy önként mondjon fel. Ő azonban nem élt „ezzel a lehetőséggel”.