Címlap Baranya 300 millióból...

300 millióból épült fedett piac Harkányban

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Csaknem 330 millió forintos beruházás keretében építettek új, fedett őstermelői piacot Harkányban – közölte a Baranya Megyei Önkormányzat.

A beruházásban konzorciumi partnerként részt vevő helyhatóság közleménye szerint fedett, nyitott, favázas épületszerkezetű létesítményt emeltek, amely alatt az árusító terek átrendezhetők vagy megszüntethetők, hogy az épületet időszakosan más funkcióra is lehessen használni.

Raktárak, vizesblokkok, irodák is épültek, a létesítmények környékét új burkolattal látták el, megújították a környező zöldfelületeket, fejlesztették a közvilágítást, valamint új utcabútorokat, kerékpártárolókat és ivókutat helyeztek ki, és ingyenes wifi-hálózatot alakítottak ki.

(Borítóképünk illusztráció)