Címlap Közélet Közösség Ezért nagy a ...

Ezért nagy a sor az okmányirodákban Pécsett!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Pár napja egy kétgyermekes apuka jelezte lapunknak, hogy a hatalmas sor miatt nem tudta elintézni fiának a diákigazolványt az egyik pécsi okmányirodában. Itt a Baranya Megyei Kormányhivatal válasza az ügyben.

Már időpont nélkül is fogadják az ügyfeleket, így többen akarnak egyszerre ügyet intézni

A sikeres járványügyi intézkedések, valamint a beoltottak számának növekedése lehetővé tette, hogy a Baranya megyei kormányablakok – az ország összes kormányablakához hasonlóan – május 25-étől időpontfoglalás nélkül is fogadhassák az ügyfeleket.

A tavasz végén, nyár elején egyébként is jellemzően növekvő ügyfélforgalomhoz most hozzáadódik, hogy bár a kormány az okmányok érvényességét ismét meghosszabbította, sokan a veszélyhelyzet idején lejárt okmányaikat szeretnék kicserélni, megújítani.

Emellett számos ügyfél – Pécsett különösen sok külföldi diák – érdeklődik a védettségi igazolványokkal kapcsolatban is.

Ezt az átmeneti jelentősebb terhelést a kormányablakok megnövelt erőforrással, szükséges esetén átcsoportosításokkal igyekeznek kezelni, de ezzel együtt is előfordulhat, hogy az időpontfoglalás nélkül érkezőknek egy-egy rövidebb időszakban a szokásosnál többet kell várni.

Az időpontfoglaló rendszer (www.idopontfoglalo.kh.gov.hu) természetesen továbbra is működik, ha ügyünk nem igényel azonnali intézkedést, érdemes igénybe venni. Az internetes központi időpontfoglaló alkalmazás segítségével egyszerűen és gyorsan ellenőrizhetjük, hogy melyik kormányablakban van a legközelebbi szabad időpont. Ezt azért is megtehetjük, mert az ügyek jelentős részét – lakóhelyünktől független – az ország bármely kormányablakában elintézhetjük.

Baranyában 12 kormányablak várja az ügyfeleket,

a kis településeken élők pedig a kormányablakbusz szolgáltatásait akár helyben is igénybe tudják venni.

Érdemes az elektronikus ügyintézési lehetőségekkel is élni, személyes megjelenés esetén pedig – a magyarorszag.hu oldalon – előzetesen tájékozódni arról, hogy adott ügy intézéséhez milyen okmányokra van szükség. A kormányablakok nyitvatartási ideje, valamint minden fontos információ megtalálható a kormányhivatalok hivatalos online felületein, azaz a kormányhivatal.hu és a kormanyablak.hu oldalakon. De az aktuális tájékoztatásokat akár a Facebookon is nyomon követhetjük.