Címlap Egészség Volt nap, ami...

Volt nap, amikor csak olyanok haltak meg, akik nem voltak beoltva

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Merkely Béla a TV2 Mokka című műsorának a vendége volt. Arra figyelmeztetett mindenkit: oltás kell ahhoz, hogy felhőtlenül élhessük tovább az életünket.

Dr. Merkely Béla határozottan kijelentette, hogy nem lesz negyedik hullám. 

Ez a pandémia, ez a járvány azok számára ért véget, akik be vannak oltva. Akik nincsenek beoltva, azok számára továbbra is ott a veszély, hogy megfertőződjenek 

– mondta.

A fiatalokat is jobban fertőző indiai mutáns ellen is védnek a vakcinák.

Szombaton 19 halálos áldozata volt a járványnak Magyarországon. Azok fertőződnek meg, akik nincsenek beoltva. Sajnálatos módon az a 19 halott is olyan beteg, aki nem volt beoltva – mondta a rektor.

Sokan nem veszik fel a második oltást

Arról is szó volt, hogy sokan nem veszik fel a második oltást. Merkely Béla elmondta, hogy mindenképpen szükséges mindkét oltás azoknak, akik még nem estek át a betegségen, hogy elérjék a közel 100%-os védelmet. 

Az oltási reakciók, ha vannak, rövid ideig tartanak. Ezt az egy plusz kört érdemes megtenni – tette hozzá Merkely Béla.