„Kommandósok” a borászok a PTE Borbirtokán

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Azaz több lábon állnak. Ha kell kutatnak, oktatnak és bort készítenek. Méghozzá olyan szőlőből, ami az egész világon egyedülálló. Mégis mi, pécsiek tudhatjuk magunkénak a PTE Borbirtok által. Ezekről tartottak szakmai napot a napokban.

SUMMA, azaz összegzés: A kutatás és a gyakorlat keresztmetszete, a szakma találkozóhelye. A pécsi Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet tudományos munkáját és a 2021-es évjárat szőlészeti és borászati kísérleteit egy műhelynapba tömörítve osztották meg a Pécsi borvidék szívében, a Dél-Dunántúl szőlészeti és borászati szellemi központjában, a Pécsi Egyetemi Borbirtok Szentmiklós dűlőjében.

A JÖVŐ szolgálatában

Mit ért el egy év alatt a kutatóintézet egyre dinamikusabb csapata? Erről számolt be Madaras Zoltán, a Pécsi Tudományegyetem Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet elnöke: a tudomány és értékesítés területén 30% növekedés, távoli földrészekig nyúló nemzetközi kapcsolatok, innovációs pályázatok. Emellett az egyik ’szíve csücske’ projekt sikereit, a jövő nemzedékének nevelését emelte ki. Az egyetem leghangulatosabb kurzusa, a Borkulturális ismeretek közel háromszáz diákkal debütált a tavaszi szemeszterben, a szőlész-borász mérnök BSC képzés hallgatói létszáma pedig ötszörösére nőtt.

Madaras Zoltán

A Kutatóintézet egész évben kézzelfogható, objektív információkkal szolgál a termelők részére, hogy a kísérletek tapasztalatait saját munkájuk során hasznosítani tudják. Hosszú távú cél, hogy a szakma valós igényei alapján határozzák meg a következő időszak kutatási irányait, a „kutató” a termelők szolgálatában álljon. Ennek fontos mérföldköve a SUMMA rendezvény maga.

„Kommandósnak kell lennünk”

A kutatóintézet innovatív kutatómunkájáról Dr. Teszlák Péter, a PTE Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet kutatási igazgatója számolt be. A legújabb Kutatás-Fejlesztés-Innovációs projektek a rezisztens szőlőfajták, a metszőrobot és a szőlő alapú gin technológia területén, piacorientált vállalkozásokkal folynak.

„Kommandósnak kell lennünk” – emlékezett vissza Teszlák Péter szakmai pályafutása kezdetén Kozma Pál szavaira. Ma, kutatási igazgatóként sem gondolja másképp, utalva arra, hogy a több lábon állás (kutatás, oktatás, szaktanácsadás) mellett számtalan kihívásnak kell ma megfelelni.

Szellem a palackban, eredmény a pohárban

A nap legérdekesebb része a borok bemutatása volt. A rezisztencia nemesítés és klónszelekció tételeiről dr. Kozma Pál nemesítő, tudományos főmunkatárs osztotta meg tapasztalatait, aki 25 év munkájáért idén Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést kapott. A borászati kísérletek eredményeit és legérdekesebb tételeit Ipacs Szabó István főborász mutatta be. Ezt úgy kell elképzelni, hogy például egy adott szőlőfajtából készül 25 különböző fajtájú bortétel, 25 különböző élesztővel. Vagy a szüreti időpontokkal kísérletezve készülnek egy fajta tételei. Természetesen mikrotételekről beszélünk, egy fajtából 5-től 100 liternyi mennyiség készül.

Itt találó a „szellem a palackban” hasonlat, hiszen a kutatás elmélyült, sokrétű szakmai munkája e kis tételű, unikális kísérleti tételekben válik kézzelfoghatóvá és kóstolhatóvá.

REZI, azaz a környezettudatosság szőlősorokban

Hazánkban egyedül Pécsett folyik világszínvonalú rezisztencia-nemesítés, melynek célja a környezettudatos, fenntarthatóbb szőlő-bor ágazat megteremtése és megerősítése. Mi a rezisztens fajták lényege, jelentősége?

A környezetbarát, bio művelés nagyon divatos fogalmak, de az talán kevéssé ismert, hogy a rezisztens szőlő művelésének még az ökológiai termelésnél is több előnye van. Ugyanazzal a munkaerővel és eszközparkkal kétszer nagyobb termőterületet tudnak megművelni, alacsonyabb termelési költséggel.

A rezisztens fajták használatával lényegesen kevesebb növényvédő szer használatára van szükség a termesztés folyamán, amely az ökológiai lábnyom csökkentéséhez vezet!

Az univerzumban csak itt található fajták

A ’pécsi kutató’ szőlőgyűjteményében találhatóak olyan különleges és ritka fajták, amelyeket a világon egyedül itt őriznek. E fajták megítélése koronként folyamatosan változik, megőrzésük kiemelten fontos, a genetikai sokszínűség fenntartását szolgálja, ezért a jövő szőlőültetvényeinek bölcsője, időtlen értéket képvisel.

A Kárpát-medencei 104 fajta az intézet legfontosabb gyűjteménye, amelyből számos fajta csak itt található meg az egész univerzumban. A Kárpát – medencei fajták jövőbeli szerepét elemezte Ipacs Szabó István, a Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet főborásza. Az aszályhelyzet súlyosságára hívta fel a figyelmet, a fajtagyűjteményről szóló előadása előtt ezért fontosnak tartott megmutatni egy video- előadást, amely e pécsi területek adatait használta, dolgozta fel: A Globális felmelegedés várható hatása a szőlő-bor ágazatra, dr. Hans Reiner Schultz Geiseinheimi Egyetem elnökének érdekes előadása a Borkonferencia jóvoltából került a Summa vendégeihez.

A kutatási kísérletek a kárpát-medencei fajtákkal rámutatnak azokra a fontos tényezőkre, amely kutatásoknak a jövőben nagy szerepe lesz (pl. alkoholfok csökkentés).

Végül fontos megjegyezni a helyszínről, hogy a Pécsi Egyetemi Borbirtok gyönyörű szőlőskertje nem csak a szakma részére, hanem minden érdeklődő számára nyitott rendezvényhelyszín. A Pécsi Egyetemi Borbirtok borai pedig a gyönyörű termőhely adottságaiból adnak ízelítőt, elérhetőek bárki számára (pteshop.hu)