Címlap Közélet Közösség Orfű mindenki...

Orfű mindenkire számít! Idén is megtartották az Akadálymentes Turizmus Napját

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Szombaton tartották a rendezvényt.

Hatalmas összefogás, lelkesedés és törődés jellemzi azt a fesztivált, ami a fogyatékkal élőket várja Orfűn. A baranyai településen minden évben megrendezik az Akadálymentes Turizmus Napját, ahová az ország minden pontjából érkeznek azért, hogy korlátok nélkül, szabadon szórakozhassanak. Például így:

A mozgásukban korlátozottak is motorozhatnak, autót vezethetnek vagy épp horgászhatnak, lovagolhatnak

Az egyik legmegindítóbb kép, ami az idei fesztiválon készült (Forrás: Akadálymentes Turizmus Napja)

Az egész napos rendezvény célja, hogy felhívják a figyelmet a fogyatékkal élők szórakozásai lehetőségeire.

Országban is egyedülálló ez az orfűi nap

A szervezők célja az, hogy egy olyan fesztivált szervezzenek évről évre, ami inkluzív. – Ezt Magyarországon még egy kicsit magyarázni kell. Ez azt jelenti, hogy az épek és fogyatékossággal élő együtt sportolnak, szórakoznak mindent együtt csinálnak és miközben együtt élnek, megismerik egymást, ez egy kétoldalú érzékenyítés – mondta korábban Pataki Veronika, az Akadálymentes Turizmus Nap szervezője.

Célja kettős

Ide mindenki azért jött, hogy szórakozzon és szórakoztasson

Amellett, hogy a fogyatékkal élők kipróbálhatnak több szórakozási lehetőséget, az egészséges emberek figyelmét is felhívja a segítségnyújtásra.

A látásukban korlátozottak is kipróbálhatták a vezetést

Önkéntesek nélkül nem jöhetne létre, ilyen számokat produkáltak idén:

– Két önkéntes, Anita és Péter a gáthoz és a vitorlásstéghez folyamatosan szállítva az autóvezetéshez és hajózáshoz a résztvevőket, fejenként több, mint 100 km-t tett meg a fesztiválon. Saját autóval, saját benzinnel.

– az ingyenes Szeretetbüfé orfűi önkéntesei 17 kg kenyeret, 7 kg zöldséget, 4 kg szalámit, 1,5 kg kolbászt, 3 kg virslit, 2,5 kg sajtkrémet és vajat, 3 kg sajtot használtak fel a szendvicsekhez. 500 db palacsintát sütöttek és 160 liter szörp fogyott el

Norbi elképesztő alkotásokat hajtogat
Csónakázás a Pécsi-tavon