Címlap Közélet Közösség Új tornaterme...

Új tornatermet kaptak az egyházi iskolába járó, hátrányos helyzetű gyerekek Pécsett

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Pécsi Egyházmegye 68 millió forinttal támogatta a Hősök tere mellett található Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola régi tornatermének felújítását.

117 tanuló mozoghat jobb körülmények között

A beruházás részeként két termet, valamint szertárt újítottak fel. Emellett modernizálták a vizesblokkokat és a régi, elavult sporteszközöket is újakra cserélték.

Az iskolába főként hátrányos helyzetű roma gyerekek járnak

– Ezáltal nemcsak a mindennapi testnevelésórát tudjuk korszerűbb körülmények között tartani, hanem a délutáni foglalkozásoknak is új teret tudunk biztosítani – mondta Király Péter, az intézmény vezetője.

Az intézmény 144 éve működik, igaz, 2012 óta a Pécsi Egyházmegye fenntartásában működik. A főként kis létszámú osztályokkal működő általános iskolába az elmúlt években már egyre többen jelentkeztek. Jelenleg 117 tanulója van.

Az új tornatermet a Pécsi Egyházmegye püspöke áldotta meg, de az átadáson jelen voltak a helyi képviselők is.